Az Izsáki Városi Vegyeskar életében már hagyomány az őszi hangverseny. Az izsáki katolikus templomban 2018. október 5-én megtartott koncert alkalmával Bajkó Zoltán plébános, a lélek és a zene végtelen szabadságát kifejező énekhang rendkívüli erejét kiemelve ajánlotta a hallgatóság figyelmébe a vegyeskar szolgálatát.A vegyeskar igen változatos repertoárral készült a fellépésre. A már ismert dalok mellett, új, a közönség számára első hallásra kissé különös hangzásnak tűnő művek is sikerrel szerepeltek.

A hangversenyt a nyolcadikos Kovács Eliz, valamint a szoprán énekes Balogh Rita és vegyeskar állandó zongorakísérője Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet négykezes zongorajátéka tette változatosabbá.A hangversenyt, Berta István karnagy a művek előadása előtt, a szerzővel és mű keletkezésével kapcsolatos ismeretekkel bővítette. A minden dal után felcsattanó taps és az előadás végén a ráadást kikövetelő vastaps is jelezte, hogy az Izsáki Város Vegyeskar őszinte elismerést kapott a közönségtől.

-fg-