Magyar Gyuláné, izsáki költő, Cserépcsupor címmel megjelent második verseskötetének bemutatójára – szülővárosában – 2019. május 31-én került sor. Az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban, az ünnepélyes keretek között zajlott könyvbemutatót színes műsor egészítette ki.

-Hirdetés-

Elsőként Tetézi Lajos a verseskötet ajánlásának írója, osztotta meg gondolatait. A verseskötet olyan hiteles értékek üzenetével áll az olvasó elé, amelyeket meg kell fogadnunk ahhoz, hogy elkerüljük őrült világunk zavaros gondolatiságát – emelte ki.
A versekről és papírra vetőjéről, Naszvadi Judith írónak, a költővel folytatott beszélgetése kapcsán kaphattunk teljesebb képet. „Lélekhez szálló gondolatai, egyedi költői képei és soraiból áradó szeretet, letisztult összhangot sugároz az olvasó felé.” – summázta az írónő.
Az ízig-vérig izsáki költő számára a szülőföld, a helyhez való kapcsolódás, a szeretet olyan formája, amelyet bárhová megyünk is a világban, máshol nem találjuk meg. (Erről tanúskodik a Szülőfalum című verse is.) A gyermekkorából hozott belső hite az akkori rendszer miatt nem nyilvánulhatott meg, de volt egy pillanat az életében, amikor az Úrhoz intézett kérésére választ kapva, hite végképp megerősödött: „Bízni abban, a fölöttünk álló Hatalomban, aki időnként jelez, és aki az Ő közelében van, már nem élt hiába.” A versek írásához is hitéből merít erőt, a papírra vetett szavak a belső késztetés eredményei. A Cserépcsupor a hitről szól: „Én vagyok a cserépcsupor, egy értéktelen kis anyag, de olyan dolgok vannak benne, amire érdemes odafigyelni.

Az elhangzott verseket a költő, továbbá V. Nagy Katalin műsorvezető és az általános iskola diákjai tolmácsolták. A műsort az iskolások ének és furulya előadással, a nyugdíjas klub tagjai vidám tánccal színesítették. A verseskötetek dedikálásával és baráti beszélgetéssel zárult a könyvbemutató.

-Faragó Gábor-