A kaskantyúi művelődési házban május 24-én nótaestre várták az érdeklődőket. Az eseményen a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület tagjai léptek fel, akik műsorukat teltház előtt mutatták be.

-Hirdetés-

Az egyesület egyik tagja, Turu Gyula kaskantyúi és az ő szervezőmunkájának köszönhetően jött el a csapat a településre. A fellépőket és a megjelenteket Ország Ilona köszöntötte, aki elmondta, hogy magyar nótákat, hallgatókat és csárdásokat adnak elő.

Az egyesület 11 éve alakult meg kecskeméti székhellyel a magyar nóta népszerűsítése és a hagyományápolás céljával.

A fiatal tehetségek felkutatását is fontosnak tartják, melynek keretében az est során a 17 éves Sümegi Bálint is fellépett, aki a kecskeméti Kodály Zoltán Gimnázium diákja. A zenei kíséretet Nyári László és Zenekara biztosította, akik többek között a 100 Tagú Cigányzenekar zenészei is. Az 5 fős budapesti cigányzenekar állandó kísérője a „kecskeméti nótásoknak”.
Az est során közreműködött a csengődi általános iskola tánccsoportja és a Kiskőrösi Szivárvány Néptáncegyüttes. A nagy sikert aratott műsor fellépői között volt még Kovács János – az egyesület elnöke, a kiskőrösi Suba Sári, a tázlári Égető Ilonka és Balázs Anikó.

Filus Tibor