Május 31-én a keceli II. János Pál Pápa Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanárait köszöntötték pedagógusnap alkalmából.

Mucsiné Pálinkás Anita az SZMK vezetője ünnepi beszédével nyitotta meg az eseményt.
„Köszönöm a szülők nevében, az iskolában tanító pedagógusok egész éves kitartó, odaadó, sokszor fárasztó munkáját, még a már nem aktív pedagógusoknak is, hogy idén is eljöttek és további jó egészséget kívánok nekik. Hálánkat szeretnénk kifejezni, azok iránt a nevelők iránt, akik már nem lehetnek közöttünk, de emberségükkel, hivatástudatukkal, gyermekek iránti szeretetükkel gazdagították a tanuló ifjúság fejlődését, igazi értékes emberré válását.”

A műsort a 3.a osztály adta elő, akik bemutatták saját szemszögükből az iskola nevű bolygót, verseket mondtak a tanárokról és a műsor végén 1-1 szál rózsával köszönték meg a pedagógusok, tanárok munkáját. A gyerekeket Illésné Márin Éva és Rimai Julianna készítette fel.

Ezután Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere mondott beszédet, melyben ő is megköszönte az intézményben oktatók munkáját és mesélt a hivatás szépségeiről is.

Az ünnepség végén Berger József, az általános iskola igazgatója és Udvarhelyi István az általános iskola egykori igazgatója gyémánt diplomát adott át Csendes Jenőné tanítónőnek.  

Gyémánt diplomát azok a tanítók kaphatnak, akik, 60 éve szerezték meg diplomájukat. Előtte arany (50 év) diplomát, a gyémánt után vas (65 év), rubin (70 év), illetve platina (75 év) díszoklevelet kaphatnak az oktatók.

P.P.