Kecelen a Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozói a nyár folyamán is gondoskodnak hasznos, kellemes elfoglaltságokról. Július 2-6-ig a család minden tagja részt vehetett változatos, kreatív, kézműves foglalkozásokon.

Első napon a gyerekek, felnőttek ismerkedhettek a bőr, mint anyag tulajdonságaival, kipróbálhatták a bőrözés technikáját, készíthettek bőr-ékszereket, használati tárgyakat.

Következő napon a nemezelést az ősi kézműves technikát gyakorolhatták, amelyet Ázsia népei, köztük már az ősmagyarok is használtak. Így készítették juhaik gyapjából ruháikat, jurtáikat. Ezen a foglalkozáson színes természetes hatású ékszerek, hajbavalók, játéktárgyak, egyéb kiegészítők készültek.

Rövid kirándulást is tettek a résztvevők melynek során a faddi meseházban mesés kreatív foglalkozáson alkothattak és Tolnára is ellátogattak, ahol ismerkedhettek a MAG-ház turisztikai látogatóközpont a Selyem Múzeum és egy igazi fazekasműhely rejtelmeivel.

A sablonos textilfestés is érdekes tevékenységnek bizonyult. Kivágott minták alapján szivacsos nyomda technikával vitték fel a festéket a textilre, melyet a foglalkozást vezető felnőttek vasaló melegével fixáltak az anyagra, változatos mintákkal díszítették pólóikat, apró, saját készítésű  textilképeket vihettek haza az ügyes kezűek.

Utolsó napon a nagy figyelmet, türelmet, kreativitást igénylő gyöngyszövéssel készíthettek maguknak ékszereket, díszeket a tábor résztvevői.

A foglalkozásokat Ferróné Mencsik Rita szervezte és vezette a könyvtár dolgozóinak segítségével.

V.E.