Kodály Zoltán tanítása szerint „A gyermekek zenei nevelését kilenc hónappal a megszületésük előtt kell elkezdeni.”

A keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház szeptember 28-án rendeztett Hetreckedjünk című  programjában már igyekeztek jó előre hozzájárulni a kis gyermekek zenei neveléséhez. A délután Vadai Henrietta ringató foglalkozásával kezdődött, ahol a legkisebb gyerekek szüleikkel együtt vehettek részt. Játékos népi mondókákkal, ringató dalokkal ismerkedhettek.

A nagyobb gyerekeket a kézműves kuckóban látták vendégül a művelődési ház munkatársai. Kreppapírból, kartonpapírból kedves őszi figurák készültek.

A táncházban gyerekek, felnőttek együtt tanulhatták Kertész Hangától és Jakab Tamástól Bata László, Németh Mihály, Székely Tibor által megszólaltatott zenére, Vadai Henrietta dalaira a táncokat, majd együtt rophatták délutántól estig.

Varga Eszter