“Tóth Lászlóné Filus Ilona vagyok. Verset, prózát Fitó Ica néven írok, ami a két név ötvözetéből jött létre. Pedagógus voltam és vagyok, bár ma már nyugdíjasként. De hiszem, ez olyan állapot, ami nem múlik el életem végéig. Az Alföldön, a Kiskunságban élek, egy gyönyörű kisvárosban, Kecelen.” – így mutatkozik be Fitó Ica egy internetes oldalon.

-Hirdetés-

Kecelen nem kell bemutatni az írásairól is ismert tanítónőt. A KÖZ CLUB (közalkalmazottak klubja) decemberi összejövetelén Kovács Anna a klub vezetője beszélgetett vele. Életéről, munkásságáról kérdezgette a népes hallgatóság, a klubtagok jelenlétében a Városi Könyvtárban.

Ica mesélt a kezdetekről az azóta elért eredményeiről és a további terveiről is

Fitó Ica mesélt a családjáról, irodalomszeretetének alakulását meghatározó tanárairól, Csengődy tanár bácsiról és Katzenmayer Menyhértről, iskolás éveiről, életének fordulóiról, az el nem múló pedagógus létről.

Írásait először Matos Maja javaslatára, bíztatására küldte el internetes fórumokra, amelyek megállták a helyüket pl. a Virtus.hu-n, a Kaptár Irodalmi Portálon, majd a Héttorony Irodalmi Magazinban, a Montázsmagazin Bács-megyei online újságban. Több antológiában is megjelentek. Legutóbb 2018-ban három antológiában szerepeltek, jelenleg is várományosa egy következőnek. Pályázatokra küldött versei, prózai írásai több díjat, elismerést hoztak számára. Saját könyvei jelentek meg papíron, és E-könyv formátumban is. Saját blogja van az interneten. Versmondó versenyeken zsűritag. Írásainak ismeretéből vetélkedőket szerveztek iskolásoknak.

Sok régi kolléga, barát jött el az estre

Különösen emlékezetes volt számára, amikor 2016-ban a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Életmese írói pályázatára beküldött munkájáért, díjat vehetett át a Parlament Vadásztermében. 2017-ben megkapta a „Kecel Városáért” kitüntetést.

Czár Lászlóné Ica egyik szépséges adventi versével köszöntötte a jelenlévőket. Szabó AnettMajd ő megmutatja” című írást olvasta fel. Az „érted vagyok” című verset Icától hallottuk. Végül Szabó Anett a Karácsonyi gondolatok című verssel idézte a közelgő ünnepet.

Kovács Anna jókívánságait mondta el és megköszönte Fitó Icának, hogy kellemes beszélgetés közben hangolódhattunk az év végi ünnepi időszakra.

Varga Eszter