Kecelen már hetedik alkalommal köszöntötték a Magyar Kultúra Napját virággal, azaz a Flora kiállításon készült virágos fotókkal. Az ünnepi kiállításmegnyitót 2019. január 22-én, 17 órakor tartották Városi Könyvtár és Művelődési Házban.

A Flora fotópályázatot 2012-ben hirdette meg elsőször Kecel Város Önkormányzata. Minden évben a virágfesztivál fő témájához alkalmazkodva várták a fényképeket, így most a szerelmes Flora megörökített pillanatait láthatták az érdeklődők.

A zsűri 175 kép közül választotta ki a legjobbakat

A felhívásra 8 településről 37 pályázó, 175 pályamunkát küldött be. Különlegesség, hogy idén hat keceli felnőtt mellett, a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola kilenc grafika tanszakos növendéke is küldött be képeket, és a zsűri úgy döntött, hogy 2019-ben ifjúsági kategóriában is hirdet eredményt.

Haszilló Ferenc polgármester köszöntötte a vendégeket és megnyitotta a kiállítást. Kiemelte, hogy nem véletlen, hogy nemzeti kincseink közül éppen himnuszunk születésnapja vált a magyar kultúra ünnepévé. Fontos, hogy megőrizzük értékeinket: „Kecelen a pályázat fotósai kötik össze a decembert a januárral, a múltat az újévvel.”

Az igen télies időjárás ellenére sokan érkeztek még vidékről is a kiállításmegnyitóra

A zsűri tagjai Varga Eszter fotográfus, Benedek Imre, a BI Design Reklámstúdió tulajdonosa és Kecskeméti Károly fotós voltak. A mennyiséget és minőséget tekintve színvonalas, név nélküli pályamunkák közül nehéz feladat volt a győzteseket kiválasztani.
Hosszas mérlegelés után a következő eredmények születtek a 2018-as Fotópályázaton:
3. helyezést ért el Fehér Vilmos bajai pályázó „Szívbe zárva” elnevezésű fotójával, aki a SPAR által felajánlott ajándékcsomagot érdemelt.
2. helyezést ért el Kellner Dániel Érsekcsanádról, „Ölelés” című fotójával. A keceli Műszaki Áruház által felajánlott ajándékot vehette át.
1. helyezést ért el Kellnerné Felső Sára Érsekcsanádról, „Amor és Titkos rejtek” c. fotóival. Sára a Fürtös vendéglő és az önkormányzat ajándékát kapta meg.

A zsűri különdíjakat ítélt meg a következő fotók készítőinek, akiket Kecel Város Önkormányzata egy-egy ajándékcsomaggal jutalmazta:
Horosnyi Sándor bajai pályázó, „Szerelmes üzenet” elnevezésű képéért
Bartus Dávid Bajáról „Szerelem rózsák” c. fotójáért
A zsűri elnöke Varga Eszter által adományozott különdíjat, Fischbäckné Horváth Ildikó vehette át Bajáról, „Szerelmi üdvözlet” elnevezésű képéért.

Ifjúsági kategóriában önkormányzatunk 3 keceli pályázót jutalmaz, a Compana Kft. támogatásával:
3. helyezést ért el Simon Balázs „Szerelem” c. fotójával
2. helyezett lett Orcsik Zsófia Klára „Végtelen szerelem” elnevezésű alkotás
1. helyezést ért Orcsik Balázs Bendegúz „Gömbvirágok” c. képe

Ifjúsági kategória díjazottjai, felkészítőjük: Szentgyörgyi Erika művésztanár

Valamennyi pályázó emléklapot kapott. A fotópályázat teljes anyagát vetítésen láthatták a jelenlévők a megnyitó végén. Jelen volt az eseményen a zsűri tiszteletbeli tagja Nánai István fényképész mester is.

Az ünnepi hangulathoz hozzájárultak a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola és a keceli Musical Stúdió növendékei. Gyalog Lilla zongorán játszott egy kedves dallamot, Grúber Noémi pedig fuvolajátékával varázsolta el a közönséget. Felkészítőik Magyarné Szenáky Tünde, Illésné Márin Éva és Farkas Zoltán voltak.

A szervezésért, közreműködésért, az eseménnyel kapcsolatos információkért köszönet Gyalogné Klajkó Eszternek, a fotózáshoz nyújtott segítségért Molnár Ádámnak.

Varga Eszter