A Magyar Pünkösdi Egyház Ifjúsági és Családépítő szolgálat misszióvezetője Jánosi Ferenc október 24-én mérföldkő lehelyező alkalomra – mely egyben jubileumi rendezvény is volt – vendégeket hívott.

-Hirdetés-

A szolgálatvezető 20 éve vesz részt az iskolai oktatásban, most ez alkalommal köszönetét fejezte ki a csapatnak és azoknak, akik az iskolai missziós munkáját elindították, együttműködtek vagy támogatták a szolgálatban.

Emlékkőnek tekintették ezt az alkalmat, ahol felidézték a közös élményeket, történeteket és felkészülés volt ez az esemény a jövőre.

”Mindeddig megsegített bennünket az Úr” (1Sámuel 7:12 HUNB) Ezért hálával tartoznak az Istennek, köszönetüket fejezték ki a támogatóiknak, fenntartóiknak. Áldáskérő imádsággal kezdődött az összejövetel Pintér Imre, az MPE alelnökének vezetésével

Ünnepi köszöntő gondolatok hangzottak el Pataky Alberttől, az MPE elnökétől

Városi Ferenc nyugalmazott keceli lelkipásztor visszatekintésében az MPE Ifjúság és Családépítő Szolgálat kezdeteiről, a kihívásokról, majd az új keceli lehetőségekről szólt.

Kováts György, a Palánta Gyermek és Ifjúsági Misszió vezető lelkésze is köszöntötte a megjelenteket. Beszélt áldozatos munkájukról és méltatta Jánosi Ferenc szakmai életútját a kezdetektől.

Leevi Ahopelto, az E-Compass igazgatója Finnországból érkezett erre az alkalomra, ajándékkal, dallal mondott köszöntőt.

Jánosi Ferenc, az MPE Ifjúság és Családépitő Szolgálat misszióvezetője összegzést adott az oktatásban 20 év alatt bejárt útról.

Hálaadással, áldással, imádsággal zárult az est ezen része Rémán Dániel, a Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezetének lelkipásztora által. A jubileumi alkalom közös vacsorával ért véget.

Varga Eszter