Az Európai Parlament (EP) támogatja az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának megszüntetését. A 2019. március 26-i strasbourgi plenáris ülésen megszavazott határozat szerint, azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében.

A képviselők emellett egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.
A magyar kormány még nem foglalkozott részleteiben a kérdéssel, viszont a szakértők, a szakmai és civil szervezetek már lobbizni kezdtek egyik vagy a másik időszámítás mellett. A médiában megjelenő, gyakran egymásnak ellentmondó, állásfoglalások nem segítik az egységes álláspont kialakítását. Az egységes piac működésének és az energiamegtakarítás oltárán remélhetőleg nem áldozzuk fel az emberek közérzetét hátrányosan befolyásoló időszámítás bevezetését.
-Hirdetés-

Magyarország a keleti hosszúság 16 fok és 23 fok között helyezkedik el, vagyis pontosan abban az időzónában van (GMT+1), mint ahol földrajzi elhelyezkedése szerint lennie kellene! Ezen szélességi fokon, az évszakok változása miatt, nyáron 16, télen 8 és fé órát süt a Nap. Magyarországra nézve, az ország keleti felében majd fél órával korábban kel, delel és nyugszik a Nap, mint a nyugati részen. A KSH időmérleg statisztikája szerint a magyar emberek zöme reggel hat és este tíz között van ébren! Erre az időszakra esik a munkavégzés és (a további munka) meg a szabadidő. Ez az időszak 16 óra, és nyáron szerencsére szintén 16 órát van világos, csakhogy két órával korábban!️ Azaz, a Nap járásához képest két órás késésben éljük az életünket! A helyzetet az is bonyolítja, hogy nyáron ugyan 16 órát van világos, de télen csak 8 és felet. Télen, akárhogy csűrjük-csavarjuk, az aktív életünk egy részét napvilág nélkül kell eltölteni.

Ha valóban a Nap járásához szeretnénk igazítani az életünket, ahhoz négykor kellene felkelni… Ez a lehetőség, az óra járásához igazodó, megszokott életünket annyira megbonyolítaná, hogy még opció szintjén sem merült fel. Marad valamelyik félmegoldás. Aközött kell választani, hogy reggeli, általában rutinszerűen végzett tevékenységünket (ébredés, reggelizés, munkába/iskolába menet), vagy az esti, a szabadidőnkre eső időnk nagy részét töltsük-e sötétben? Aki a több világos reggeli időszakot szeretné, válassza a télit (GMT+1)! Aki az szeretné, hogy este tovább legyen világos, válassza a nyárit (GMT+2)!

Összességében az lenne a kívánatos, hogy a kormányzat a magyar emberek véleményét figyelembe véve tenne javaslatot az időzónában való elhelyezkedésünkre. Ehhez kérjük olvasóinkat, hogy a nyári időszámításra való átállást követően, fejtsék ki véleményüket, 2019. április 15-ig válaszoljanak kérdőívünkre: melyik időzóna maradjon?

A   K É R D Ő Í V   K I T Ö L T É S E

A vélemények megoszlásáról a szavazást követően számolunk be a VIRA Magazinban.

-Faragó Gábor-