A napok, a hónapok, az évek telnek, de mi nem felejtünk. Néhai igazgatónőnk, Radicsné Szerencsés Terézia élete ma is példaként lebeg előttünk. Mindig kereste azokat a lehetőségeket, módszereket, amelyekkel eredményesebbé, sikeresebbé tehette tanítványai fejlődését. Az emlékversenyről Viedner Mónika mesélt a VIRA Magazinnak. 

A tehetséggondozás kiemelten fontos volt számára. Szavalóversenyek, táncversenyek, ki mit tud-ok szolgáltak lehetőségként az általa felkészített diákok megmérettetésére. A Kiskőrösi EGYMI utazótanári intézményegysége második alkalommal szervezte meg a Szerencsés Teri Emlékversenyt. A szavalóverseny – melynek idei témája a „Szabadság, Szerelem”- az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók számára jelentett megmérettetési lehetőséget. A verseny célja az emlékezés mellett az is volt, hogy a diákok jól érezzék magukat, tanuljanak egymástól, sikerélményhez jussanak. Hiszen mindenki nyertes, aki megtanul egy verset. Fejleszti memóriáját, gyarapszik elméje, lelke. A több mint 70 versenyző az ország különböző pontjairól érkezett. Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Paks, Soltvadkert, Izsák, Rém, Kecel, Kisszállás, Páhi, Császártöltés, Zomba, Fülöpszállás, Kaskantyú képviseltette magát.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a zsűri tagjainak:
Katymári Vanda, író, költő, a Kiskegyed Magazin riportere
Papp Róbert, költő, pedagógus
Nagy István, nyugalmazott gyógypedagógus

Szeretettel gratulálunk a nyerteseknek!

Óvoda kategória
Különdíj: Tamás Máté – Kiskőrösi Óvodák Mohácsi Tagóvodája (felkészítő: Kerekesné Varga Erzsébet, Parragné Vajas Beáta).

1-4. osztály: 1. Ádám Benedek, 2. Radics Renáta, 3. Juhász Patrik.
Különdíj: Jacsó Dávid.

5-8. osztály: 1. Vas Roland, 2. Kádár Tamás, 3. Gálfi Erika.
Különdíj: Radics Ramóna.

9-12. osztály: 1. Orsós József, 2. Deli Patrícia – KEVI Petőfi Sándor Gimnázium (felkészítő: Viedner Mónika), 3. Bures Alexa – Kiskőrösi EGYMI (felkészítő: Péntekné Markotán Zsuzsanna).
Különdíj: Bóna Ádám – Kiskőrösi EGYMI (felkészítő: Vörösné Piros Ágnes).


Fotók: Filus Tibor