2018. április 11-én a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakgimnázium szervezésében immáron kilencedik alkalommal került megrendezésre a „KÖLTÉSZET NAPJA” a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A programon, kiemelten Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, József Attila műveiből olvastak fel, de az érdeklődők saját kedvenc verseiket is elhozhatták.

Délelőtt 10 órától folyamatosan érkeztek a vers szerelmesei, óvodás csoportoktól az iskolásokon keresztül a Nyugdíjas Klub tagjaiig. Mindenki készült verssel, elhangzottak olyan különlegességek, mint József Attila franciául írt versei, de a János vitéz 3 „narrátorral” előadott költeménye is igazi csemege volt a hallgatóságnak, ahogy az óvodások kívülről elmondott versei is.

Boldoczki Sándorné szervező elmondta, hogy sok rendszeresen visszatérő verskedvelő jött el, és szerencsére sok új arccal is találkozott a nap folyamán. Terveik között szerepel egy Petőfi Sándor összes költeményét felolvasó maraton is a közeli jövőben, reményeik szerint hasonló sikerrel.

Sz.R.