A tervek szerint még az idén megkezdődhet az új kiskőrösi tűzoltólaktanya építése. A napokban jelent meg a beruházással kapcsolatos közbeszerzési kiírás. A beruházással a tűzoltók egy vadonatúj, a most használtnál háromszor nagyobb, korszerű épületbe költözhetnek. A beruházás nemcsak Kiskőrös, hanem a környező településeken élő emberek biztonságát is erősíti.

A kiskőrösi méretét tekintve az ország legkisebb hivatásos tűzoltó-parancsnoksága.
A tűzoltóknak jelenleg otthont adó két épületrész – ugyanis nem egy épületben van a tűzoltóság – összesen is csak 339 négyzetméter. A legénységi épület több mint száz éves, egykor városi fogdaként üzemelt. A 132 négyzetméteres szertárban a tűzoltóautók, védőruhák és egyéb speciális eszközök tárolása miatt nagyon kevés a hely. A szertár épületét a hivatásos tűzoltók a Kiskőrös Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel közösen használják.

A tűzoltólaktanya szó hallatán mindenki olyan épületet képzel el, amelyben a tűzoltóautók tárolására szolgáló szertár fölött van a legénységi rész, riasztás esetén pedig a tűzoltók rúdon csúsznak le és pattannak be villámgyorsan a tűzoltóautóba. Ha riasztást kapnak, mindegy milyen nap vagy napszak van, a tűzoltóknak 120 másodpercen belül el kell indulniuk. A tűzoltólaktanyák általános kialakítása ezért optimális esetben így néz ki. A régi kiskőrösi laktanyában azonban riasztás esetén a tűzoltók az egyik épületből a laktanya udvarán átfutva jutnak a szertárba. Az új laktanya a helyhiány mellett ezt is kiküszöböli.

A tűzoltók egy új, 1064 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben kapnak helyet, amelynek az alsó szintjén kap helyet a négy tűzoltóautó tárolására alkalmas szertár, az ügyeleti helyiség, az öltözők, a mosdók és három iroda. Az első emeleten hat, egyenként kétszemélyes legénységi háló, irodák, az étkező, a tanterem, a konyha, a konditerem és a vizesblokkok lesznek. A padlástér későbbi tetőtér-beépítésre is alkalmas, ha a későbbiekben több irodára, vagy tárolóra lenne szükség. A laktanya a Dózsa György úton épül fel. A telek önkormányzati tulajdonban van, folyamatban van az állami tulajdonba vétele. Az új laktanya építése, annak bútorozása, informatikai eszközökkel való ellátása és teljes berendezése a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretén belül valósul meg összesen 605 millió forintból.
A projekt keretében megvalósuló közbeszerzési eljárást hosszú előkészítés előzte meg.
A közbeszerzési felhívást idén április 11-én írták ki. Jelenleg kivitelezők pályázatát várja a katasztrófavédelem, az ajánlattételi határidő május 11-e.

2018. április 27-én 11:00 órakor a katasztrófavédelem helyszínbejárást biztosít az érdeklődő ajánlattevő cégeknek. Az ajánlattevők a közbeszerzési eljárásról dr. Magyar Balázsnál érdeklődhetnek a +36 12400677-es telefonszámon, vagy az iroda@drmagyar.hu e-mail címen.

A közbeszerzési felhívás az alábbi linken érhető el:
http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_5555_2018/

Az új épület megfelel a kor követelményeinek, a tűzoltólaktanya energiaellátását az energiatakarékosság jegyében részben megújuló energiaforrás, az épület tetőfelületén helyet kapó napelemrendszer biztosítja. A modern homlokzatnak köszönhetően a város egy vonzó megjelenésű, új épületet kap, a kényelmes belső terek pedig a funkciójuknak megfelelő kialakításukkal segítik elő a tűzoltók esztétikus környezetben való mindennapos szolgálatellátását. A kiskőrösi tűzoltóság 965 négyzetkilométeren, 13 településen 52 ezer ember biztonságát szolgálja nap mint nap. Az építés várhatóan 2018. negyedik negyedévében kezdődik, az épületet a tűzoltók várhatóan 2020 második felében vehetik használatba.

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság