A mamám szlovák volt, bőszoknyás asszony….a délibáb utcából. Mindig csodáltam az energiáját, a beszédét, ahogy egyik percről a másikra hirtelen szlovákról magyarra, aztán magyarról szlovákra váltott. Most már tudom, hogy ez volt az ő titkos nyelvük az estébe nyúló beszélgetésekben, kint a kerítés előtti padon, éppen ahol, akinél összegyűltek. Szeretem ezeket az emlékeket…mindig azt gondoltam, hogy az a sok szoknya biztos őrjítően nehéz és meleg lehet. Na meg az a sok párna és paplan felpúpozva és szépen leterítve egy ágyra…csábítóan puha volt, de számomra tabu. A régi mentazöld kredenc, a ciánkék fapad, a vájling….sok-sok minden, ami szép és kedves nekem.
Bocsánat, hogy kicsit szentimentálisra sikerült a beköszönő, de ahogy június 10-én délután beléptem a Pátria termébe, megrohantak az emlékek. A szlovák bútorok, a könyvek, a babák, a citera hangja, a szlovák hagyomány szerinti ruhába öltözött hölgyek-urak. Csodálattal álltam és néztem körbe, hogy városunk ilyen kincseket őrizget. Ott a Pátria szívében aznap, a szlovák hagyományokat fenntartó kis közösség újra összegyűlt díszvacsorára.

A szlovák népdalkör és citerazenekar előadta a díszvendégeknek (Turán István, Szedmák Tamás, Supka Éva, Kispálné dr. Lucza Ilona, Domonyi László) a „Milyen is volt Kiskőrös régen” című népdalt. Ezután Gmoser Györgyné Zsuzsa néni (Kiskőrösi Szlovák Szervezet elnöke) köszöntötte a vendégeket és beszámolt a szervezet nagyszerű sikereiről, ami nagyrészt a tagok lelkesedésének köszönhető. A meglepetés pedig ezután jött, ugyanis Zsuzsi néni az evangélikus templom falán található dombormű kicsinyített másait készíttette el, melyeket köszönetképp – hagyományaink és múltunk ápolásáért – emléklap kíséretében adta át ünnepélyesen. A délutánt pedig egy közös vacsora koronázta meg.
Én személy szerint is nagyon hálás vagyok Zsuzsa néninek és a tagoknak a kitartó munkájáért, hogy nem hagyják elveszni a szlovák múltat. Nekem még egy versem maradt szlovák mamámtól, amit most büszkén meg is osztok veletek és tovább adom gyermekeimnek is:

Cicuska, macuska, gde si bola,
cos i tam robila, kasu som varila
prisol maco, zedol vsecko
sicc, sicc, sicc

K.Sz.