A Vakáció idejére tanévzáró ünnepséggel búcsúztatták el a kiskőrösi KT Bem József Általános Iskola diákjai az elmúlt tanítási évet. Az eseményen kapták meg bizonyítványaikat is a diákok.

A tanévzáró alkalmával az 5. osztályosok adtak elő zenés műsort. Beszédet mondott a Kiskőrösi Rendőrkapitányság részéről Baltás Adrienn c.r.zls., aki elmondta, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága szakmai és anyagi támogatásával, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság szervezésében 2017. október 1-jétől Bács-Kiskun megyében is folytatódott a SuliMoped program. A program kapcsán 55 fő, 2018. április 15-ig 14. életévét betöltő, 7-8. osztályos gyermeknek nyílt lehetősége térítésmentesen, AM kategóriás képzésben és vizsgán részt venni, melynek végeztével megkaphatta élete első vezetői engedélyét segédmotor-kerékpár kategóriában. Bács-Kiskun megyében Izsákon és Kiskőrös mindkét általános iskolájából vettek részt gyermekek a programban, összesen 45-en. A Bem József Általános Iskolából 16 diák, Cseh-Szakál Vivien, Fábián Péter, Gucsek Gitta, Gyurján Alex, Kalapos Patrik, Karf Alex, Kecskeméti Kristóf, Lucza Tamara, Pintér Sándor, Polyák Zalán, Polyecskó András, Pszota Csongor, Simon Tamás, Tóth Barnabás, Tóth Balázs, és Gubacsi Zsófia. Nagyon ügyesen vették az akadályokat, minden tudásukat beleadva sikeres elméleti és gyakorlati vizsgákat tettek.

Az intézmény vezetője Lasztovicza László gratulált azoknak a gyerekeknek, akik kitartó, szorgalmas tanulásuk gyümölcseként igen szép bizonyítványt vehettek át. A diákok közül 28 felsős és 46 alsós tanuló ért el kitűnő tanulmányi eredményt. A tanulmányi versenyeken eredményesen szereplő diákok jutalomkönyvet vehettek át Horváth A. Gézáné igazgatóhelyettestől: Balogh Zsófia (2. B), Pohankovics Zsombor (2. C), László Tímea Boglárka, Fazekas Laura, Vári Zsombor (4. B), Fülöp Félix (4. C), Maglódi Tamara (5. A), Halász Henrietta, Boldizsár Nikita (5. C), Tóth Laura (6. C), Walter Borka, Lukács Kata, Haskó Zsolt (7. B). Külön jutalomkönyvben részesültek az Abacusan Matematika Verseny országos első és második helyezett csapatok tagjai: Kiss Laura, Kovács Boglárka, Horváth Győző, Barna Lajos, Ballagi Brúnó (5. o.), Horváth Gergő, Torgyik Máté, Fekete Milán, Judák Gergő, Szabó Dániel (6. o.), Szentgyörgyi Gergő, Zsubori Réka, Pecznyik Fanni (7. o.). A Bem-díjat idén a 8. B osztályos Lehoczki Tamara és Kurdi Petra kapták. Az MLSZ által adományozott Bozsik-díjat Dulai Bálint, Tiricz Áron, Szlovák Milán és Pecznyik Gábor vehették át. A Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgató asszonya Vágó Ferencné a jövő nemzedékéért végzett kimagasló nevelő-oktató munkájáért Díszoklevélben részesítette Horváth A. Gézáné és Mészáros Valéria pedagógusokat.

Az intézmény vezetője elmondta, hogy a nyár folyamán munkások népesítik be az iskolát. A munkálatok során felújul a lépcsőház, a régi beltéri ajtók az I. és a II. emeleten, valamint a II. emeleti folyosói szekrényajtók cseréje is megtörténik. A tervek szerint egy megújult iskola várja majd a diákokat szeptemberben.

Filus Tibor