Ezen a nyáron két turnusban szervezett tábort Bús Eszter mozgásfejlesztő pedagógus, jógaoktató és a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai: Kovács Nikoletta és Rohoska Zsuzsa. A tábornak a Batthyány utcai óvoda adott otthont, ahová alsó tagozatos diákok jelentkezhettek. Ezen a héten a második csapat táborozott itt, vezetőjük ezúttal is Bús Eszter mozgásfejlesztő pedagógus, jógaoktató volt, akinek munkáját Horváth Kinga pedagógus, Németh Janka és Mikus Izabella önkéntes diákok segítették. Az egészségtábor programjaival elsősorban a gyerekek érzelmi intelligenciáját szerették volna fejleszteni, mozgással, egészséges életmódra neveléssel, kézműves foglalkozásokkal kiegészítve, leginkább szabad téren.

Már tavasszal el kezdtük megszervezni a tábort, melynek tematikáját a mozgásos tevékenységek mellett mindenképpen szerettem volna érzelmi intelligenciát fejlesztő játékokkal színesíteni.


Az érzelmi intelligencia, vagy rövidebben EQ nem más, mint a környezeti ingerekre adott érzelmi válasz. Hasonlóan az IQ-hoz, az érzelmi intelligenciát is már egészen pici kortól nemcsak lehet, hanem muszáj is fejleszteni, ez ugyanis segít abban, hogy a gyerek, illetve a későbbi felnőtt kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet élhessen.


Minden tábor más és más, még akkor is, ha az alapséma teljesen ugyanaz. Épülhet egy adott téma köré akár több tábor is, mégsem lesz soha egyforma egyik sem. A tartalom, a lényeg miatt: a gyerekek miatt. Persze kell egy terv, egy alapkoncepció, egy fókusz, ami köré felépítem a tábort, de vétek foggal-körömmel ragaszkodni a leírtakhoz. Egy gyerektábor “elvárja” és “megköveteli” a rugalmasságot, az alkalmazkodást, a kreativitást. 22 gyerkőc, 22 élettörténettel, 22 lelkivilággal, 22 féle gondolkodással… Hogy hogyan tudnak egymáshoz alkalmazkodni, hogy milyen lesz a csapat, mindig az első napon derül ki- mesélte Bús Eszter táborvezető a VIRA Magazinnak.

Az egészségtábor első napján a kisiskolások játékos keretek között ismerkedtek meg egymással, majd Bús Eszter mozgásfejlesztő pedagógus és jógaoktató vezetésével mozogtak, jógáztak együtt. A délutánok folyamán relaxáltak, alkottak és érzelmi intelligenciát fejlesztő foglalkozáson vettek részt.

A tábor második napján elsősegély-nyújtási ismeretekkel gazdagodtak a gyerekek, melyeket gyakorlatban is kipróbálhattak, ebben Varga-Urbán Erika mentőtiszt és a kalocsai Vöröskereszt munkatársai: Szeitzné Nyírő Csilla és Bálint Sándorné voltak a segítségükre. Ebéd után a csendes pihenőt, relaxációt követően szintén mozgásos játékok és közös alkotás volt a program.

A hét közepén, szerdán a gyerekek egy interaktív előadás kapcsán az egészséges táplálkozás alapjaival ismerkedhettek meg. Délelőtt Szlávik-Kupán Emese dietetikus koordinálásával vidám feladatokat oldhattak meg, majd ezt követően gyümölcssalátát és kókuszgolyót készítettek. Természetesen csakúgy, mint a többi napon, a mozgás és a lazítás is része volt a programnak.

Csütörtökön Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus koordinálásával csoportbontásban játékos önismereti foglalkozáson vehettek részt a gyerekek.

A tábor zárónapjának délelőttjén a társas kapcsolatok elmélyítése, a közösség együttműködése állt a középpontban, melyet a gyerekek ön- és társismeretét fejlesztő játékok és kreatív alkotómunka során sajátíthattak el.

Az együtt töltött idő alatt a móka és kacagás sem maradhatott el. Új barátokat szerezve, némi önismerettel, élményekkel gazdagodva búcsúztak az idei egészségtábortól, a szervezőktől és egymástól a gyerekek.

Kutyifa Ilona