Tabdi elágazásig tervezett közel 5 km hosszúságú kerékpárút megvalósítására 430 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el Kiskőrös Város Önkormányzata a TOP-3.1.1-16 kódszámú „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című pályázat keretében. A kerékpárosok így jóval nagyobb biztonságban haladhatnak majd a rendkívül forgalmas útszakaszon.

Július 11-én Kiskőrösön az Úttörténeti Múzeumban jelentette be Domonyi László polgármester a hírt, annak kapcsán, hogy 2017 óta egy kormányrendelet értelmében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a kerékpárutak üzemeltetését és karbantartását is. A tervezési munkálatok már javában tartanak. A rövidesen megépülő kerékpárút a városból kifelé haladva az Izsáki úti vasúti átjárótól kiindulva bal oldalon fut majd és a Tabdi elágazásig tart majd, megépítése 78 ingatlant érint, hiszen a telekrendezéseket meg kell oldani az építkezés megkezdéséig.

Kiskőrös Város Önkormányzata az ügyvédi irodákkal már megkötötte a szerződéseket mivel adásvétel útján szeretnénk a kerékpárút területének azon részeit, amelyek magánterületeken vannak, megvásárolni majd a kerékpárútnak. De remélem, hogy felgyorsulnak majd az események és talán már jövőre, de 2020-ig biztosan megépül a kerékpárút– nyilatkozta Domonyi László polgármester úr.

A tervezésnél nehézséget jelentett, hogy a DÉMÁSZ villanyoszlopsora éppen az ideális nyomvonalon halad. Áthelyezése azonban sem anyagilag, sem időben nem fér bele az elképzelésekbe, mivel esetenként több millió forintos darabonkénti áthelyezési költség jelenne meg, valamint több éves procedúrát is igényelne.

Úgy gondoltuk, hogy az úttól távolabb, az oszlopsor mellett visszük el a kerékpárutat, ezért érinti az ingatlanokat talán jobban, de ez 1-2 méternyi terület mindössze. Nem arról van szó, hogy tönkreteszünk ingatlanokat és megszüntetünk élhetőségeket, hisz ingatlanonként, helyrajzi számonként 2-3 méter az, amit kérünk a lakosságtól. Bízom abban, hogy az emberek megértik ennek a fontosságát– emelte ki Domonyi László polgármester.

Domonyi László polgármester bejelenti a sikeres pályázati döntésről szóló értesítő megérkezését az Izsáki úti kerékpárúttal kapcsolatban az Úttörténeti Múzeum rendezvényén

Szedmák Tamás, a körzet önkormányzati képviselője szintén örömét fejezte ki a fejleményekkel kapcsolatban:

Közel egy évtizede volt már egy sikertelen pályázati próbálkozás az évtizedek óta szükségessé vált kerékpárút megépítésére, de az akkori kormányzati döntéshozók végül nem támogatták a város elképzeléseit, ezért újabb pályázati lehetőséget kellett keresni.  A megyei TOP pályázatok megjelenését követően, az előző év során nyílt ismét lehetőség erre, ezért a kiskőrösi képviselő testület ellenszavazat nélkül állt újra a kérdés mellé. Pályázatot nyújtott be, és végül ezt már a mostani kormányzat támogatásra javasolta a legmagasabb szinten is, így végre megvalósulhat a régóta várt beruházás.

A képviselő elmondta még, hogy az Izsáki út az egyik legforgalmasabb be és kivezető út Kiskőrös határában. A rendkívül sok útkanyarulat, a napi sok száz kerékpáros és gyalogos az út szélén, rendkívül balesetveszélyessé teszik ezt az útszakaszt. Az, hogy nincsen minden nap súlyos személyi sérüléssel, vagy halállal végződő baleset, az csak a gépjárművezetők figyelmének és nagyrészt a szerencsének köszönhető.Az óvatosabb gépjárművezetők mellett sajnos egyre több a felelőtlenül, jócskán a megengedett sebességhatár felett közlekedő autós is, akik szintén veszélyeztetik a kerékpárosokat.

Az Akasztó-Kiskőrös kerékpárút átadó ünnepsége 2015-ben. A képen Domonyi László kiskőrösi, Suhajda Antal akasztói polgármesterek, Dr. Becsey Zsolt államtitkár, valamint Font Sándor országgyűlési képviselő érkezik kerékpárral az ünnepség helyszínére

A területen igen sok a külterületi lakosú család, akik gyermekeiket óvodába, iskolába hordják, illetve lakásuk és belterületi munkahelyük között közlekednek minden egyes nap, illetve többen a szomszédos településekről (Tabdi, Kaskantyú) kerékpároznak át Kiskőrösre és vissza. Mivel a kormányzat elsősorban gazdasági jelentőségű fejlesztéseket támogat az uniós pénzekből, ennek a projektnek egyértelműen van gazdasági jelentősége is, valószínűleg a támogatási érvek is részben erről szóltak.

Folyamatosan tudósítunk a további fejleményekről!

Forrás: kiskorostv.hu