Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét a zene világnapja rangjára. Ezen a napon több helyen tartanak koncerteket, emlékeznek meg zenei nagyjainkról.

-Hirdetés-

A zenét nem véletlenül használják terápiás eszközként is. Nem csak műveltséget ad és egy művészeti nézőpontot terjeszt, hanem nagy hatása van az emberi lélekre is. Bárkinek teljes kikapcsolódást nyújthat a hétköznapok rohanásából és figyelmezteti az embert, hogy önmagáról se feledkezzen meg.

Kiskőrösön mindig is nagy jelentőséget kapott a zene, így a napjáról is méltón megemlékeztek a “SZÓ-LA-M” AMI zeneiskola hangversenytermében, Villányi Dániel zongoraművész közreműködésével.

Villányi Dániel zongoraművész

Villányi Dániel már számos nagy sikerű szóló, nagyzenekari és kamarazenei koncertfellépést tudhat maga mögött kiemelkedő komolyzenei eseményeken több országban. A tehetséges fiatalembert a zenei élet nagyjai közé emeli zenéje és előadásmódja, melyet ezúttal Kiskőrösön is nagy sikerrel prezentált.

Kiskőrösön 3 művet adott elő:
J.S.Bach: Olasz koncert BWV 971
F. Schubert: a-moll szonáta D 784
Liszt Ferenc: Obermann völgye

“A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.
Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
Kodály Zoltán

Sz.Á.