Grünwaldné Takács Aranka a Körös-Körül Nők Egyesület oszlopos tagja létrehozott egy kézimunka kört, ahol a horgolás tudományát ismerő asszonyok igyekeznek tovább őrizni a hagyományt, hogy ne tűnjenek el a pompásabbnál pompásabb kézzel készített darabok, és ne merüljön feledésbe a kézimunkázás.

A horgolás eredete a homályba vész. A ma ismert technika a 16. században fejlődött ki, ekkor kezdtek el hurkolt csipkéket készíteni. Azonban feltételezhető, hogy a horgolás még az újabb kőkorban alakult ki, mondhatjuk tehát, hogy ősi időkre nyúlik vissza. Régebben a horgolás tudománya anyáról lányára szállt, ezért még néhány családban megmaradt ez a tradíció.

A körülbelül 30 fős kiskőrösi asszonyokból álló munkaközösség, október utolsó szerdáján kezdte meg munkáját, karácsonyi gömbök készítésével, melynek ötletgazdája, most is Grünwaldné Takács Aranka. Az ő nevéhez kötődik az emlékezetes 300 szálas Kiskőrös rózsacsokra is.  Minden szerdán 17 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Központba  várják azokat a lányokat, asszonyokat, akik szeretnének ehhez a kis csapathoz csatlakozni és ezáltal egy jó kis közösségben alkotni. Azokat is várják szeretettel, akik most szeretnék megtanulni a horgolás művészetét, nekik Kéhl Mária tanítja majd az alapokat. Egészen tavaszig van lehetőség erre a nagyszerű programra. Csányi Ibolya, az egyesület elnöke úgy gondolja, hogy ilyen apró dolgok támogatásával tudnak hozzájárulni a városban létrejövő programokhoz. Ez mégsem egy apróság, hiszen hagyományaink megőrzése, átadása az egyik legfontosabb kincsünk. Ezért kívánjuk, hogy szerepvállalásukkal, tevékenységükkel, még sokáig tudjanak hozzájárulni városunk érvényesüléséhez, megújulásához, népszerűsítéséhez.

B.M