Jánosi Ferenc a Magyar Pünkösdi Egyház Ifjúság és Családépítő Szolgálat misszióvezetője a megyében számos helyen tart iskolai prevenciós előadásokat. Egy finn kollégájával közösen részt vesz egy programban, aminek a lényege „Játssz jól és szeretetben!”, mely segíti a fiatalokat az együttműködés megtanulására. Ennek kiváló lehetősége, a floorball megtanítása és népszerűsítése.

A floorball a skandináv országokban egy nagyon népszerű sportág. December 5-én a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában már a második alkalommal vonultak ki a Győztes Kör Sport Egyesülettel közösen. A gyerekek felváltva játszhattak darts és floorball játékot.

Ez egy küldetéstudat, mert szeretnék a fiatalokat jellemükben erősíteni, az életüket, jövőképüket fejleszteni. Erről szól a közös együttműködés Hirsch Máté egyesületével. A HC Kiskőrös segítségével jégkorong edzők tanították a gyerekeknek a helyes játék szabályait. Nothof Attila, a darts szakosztály vezetője pedig az oktatásban segédkezett végig.
A tanulók ezen a napon igazi közösségi élményt kaptak, a csarnokban megtapasztalhattuk az összetartozás élményét, amíg az egyik csapat játszott, a többiek hangos ujjongással szurkoltak.

Köszönjük még az Euroceramica Kft.-nek, hogy biztosította a mobil pálya szállítását.

B.M