Látványos, színvonalas és szórakoztató előadással lépett fel Kiskőrösön az ExperiDance Produkció, akik közel 2 évtizede képviselik Magyarországon ezt a teljesen újnak és egyedinek mondható táncstílust.

A társulat célja a legmagasabb szintű művészi szórakoztatás, és a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon.
Az ExperiDance név az angol experience (tapasztalat, élmény, életérzés) és dance (tánc) szó összetételéből alakult. A név alapgondolata az, hogy a múltból megszerzett tapasztalatok felhasználásával valami újat szeretnének létrehozni. A tánckar minden tagja magasan képzett hivatásos táncos, akik közel 40 fővel szórakoztatják a közönséget. Sikerüket jól tükrözi, hogy 17 országban, több mint 2500 teltházas előadáson vannak túl.

Kiskőrösi látogatásuk során a „Nagyidai Cigányok” című előadásukat mutatták be. A cigány folklórt, a magyar néptánc és népzene motívumait használták fel Arany János vígeposzának színpadra állításakor. A mű története egy történelmi anekdotából táplálkozik, miszerint Perényi főúr cigányokkal védelmezte Nagyida várát a Habsburg seregek ellen.

Az előadást a városi sportcsarnokban adták elő, ahol Domonyi László polgármester köszöntése után elkápráztatták a nézőket.

O.S.