2019. február 1-jén tartották a Kiskőrösi Járásbíróságon a fiatalokat megcélzó Nyitott Bíróságot. Az esemény keretein belül országszerte, bíróságtól függően különféle programokkal várják az odalátogatókat, mint például: a nyilvános tárgyaláson való részvétel, a bírák által előadott perek interaktív feldolgozása a fiatalokkal karöltve, a bíróság épületének és a benne folyó munkálatoknak a bemutatása vagy egy fiktív per feldolgozása tanárok és bírósági dolgozók segítségével.

A Nyitott Bíróság, Kiskőrös városban célzottan a középiskolásokat vonja be a rendezvénybe. Céljuk a prevenció, a fiatalok jogainak ismertetése, illetve mindemellett segíthet a pályaválasztásban is.

Kiskőrösön a Kiskőrösi Rendőrkapitányságtól Kuti Erika c.r.őrnagy vezette a Nyitott Bíróság programját az egyik tárgyalóban, ahol interaktív bemutatóval ismertette az érintett fiatal felnőtt generációt, az őket, illetve az állampolgárokat megillető jogokkal és a tipikusan előforduló élethelyzeteket szabályozó eljárásokkal. Emellett jogi rendelkezéseket mutatott be a fiataloknak az életkori sajátosságaikat szem előtt tartva.

A másik teremben gyakorlati jellegű bemutatókat láthattak, rendészeti eszközöket próbálhattak ki. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság helyi bűnügyi technikus kollégája krimináltechnikai, a megyei rendőr-főkapitányság kollégái fegyverzet-technikai bemutatót tartottak. A helyi kapitányság körzeti megbízottja segítségével teljesíthettek az érdeklődők egy egyszerűbb akadálypályán történő végighaladást, egy az ittasságot szimuláló szemüvegben.

DéKá