A XX. Magyar Darts Liga versenyen 27 versenyző mérte össze tudását. Az online nevezésnek hála, gyorsan ment a sorsolás és a nevezés, így hamar egymásnak feszülhettek a játékosok.

A csoportmeccsek során nem született nagy meglepetés, a papírforma érvényesült. Nem sok lehetőség volt a hibázásra, lazításra hiszen 3-4 fős csoportokból csupán kettő legjobb juthatott az egyenes kieséses szakaszba.

A folytatásban Erdős Andor – Molnár Róbert, valamint Turán Róbert – Csorba Zoltán meccse volt igazán izgalmas, hiszen mindkettőben döntő legre került sor, ami sokat kivehetett Zoltánból, mert nem tudta magát beverekedni a dobogós helyekre, ellenben Róbert a bronzéremig jutott.

Szitás Gábor – Molnár István szintén ki-ki meccset játszott, de “Szitu” lendületét nem törte meg a szoros eredmény, egészen a döntőig menetelt.

Ott klubtársa, Füvesi Ádám várta, aki átgázolt a mezőnyön, alig veszített leget. Kettejük párharca igazán izgalmas volt, hiszen “Szitu” 3-0-ra vezetett, így már szinte borítékolható volt, kinek a nevére állítsák ki az oklevelet. Még szerencse, hogy csak ceruzával írták be a nevet, mert Ádám, mintha eddig csak hagyta volna magát, félelmetesen pontos játékkal 4-3-a megnyerte a versenyt.

A másik bronzérmet is Hírös Hunok játékos vihette haza, Kovács Zoltán személyében.

A legjobb Győztes Körös újra Kovács Krisztián lett!
Következő MDL verseny április 26-án kerül megrendezésre!

O.S.