Az EFOP-3.2.9-16-2016-00031 azonosító számú „FORGÓSZÍNPAD”_ A Nevelés színterei című projekt keretében tartották az „értékeink” rajzpályázat díjátadó ünnepségét – egyben a pályázat zárórendezvényét – március 11-én a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Domonyi László polgármester és Markó Ferenc képviselő

A Kiskőrösi Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény nevében Péczkáné Hegedűs Mária (Szakmai egységvezető, a pályázat szakmai koordinátora) köszöntette a megjelent vendégeket; kiemelten Domonyi László polgármester urat, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztályáról Fodor Ágnes Júlia modellező szakértőt, Kiskőrös város megjelent képviselőit, a pályázatban részt vevő intézmények képviselőit és vezetőit.  

Balról jobbra: Pohankovics András (alpolgármester), dr. Nagy Gabriella (aljegyző), Szlovák Pál, Szedmák Tamás (képviselő), Pethő Attila (képviselő)

A program ideje alatt megtekinthették a résztvevők a beküldött képeket és a nyertes pályázatokat.

A köszöntés után Dr. Kállayné Major Marina igazgatóasszony tartott tájékoztatót a pályázat lezajlásáról, melyben kifejtette, hogy 2018. szeptember 1-től kötelezővé vált a  gyermekjóléti központoknál, szociális segítő szakembereket alkalmazása.

Dr. Kállayné Major Marina

Ezek a szakemberek a mi állományunkba tartoznak, de az óvodákban és az iskolákban végzik segítő tevékenységüket a járás 15 településén mindenhol, óvodától egészen a középiskoláig.
Eleinte nem volt egyszerű a dolog, a jó kapcsolat kialakításához idő kellett. Az egésznek a lényege, hogy a pedagógusok végezhessék feladatukat, a szociális problémák megoldásása már ne terhelje őket, annak kezelése a mi feladatunk. Ez a pályázat 18 hónap után most az „Értékeink” rajzpályázattal lezárul. Amit vállaltunk véghez is vittük”– fejtette ki az igazgatóasszony.

A pályázatnak köszönhetően rengeteg sikeres programot tudhatnak maguk mögött, lássunk párat felsorolás szinten (Közösségi és csoportos programok Kiskőrös, Soltvadkert és Izsák oktatási-nevelési Intézményeiben):

  • Kéz a kézben családi nap Soltvadkerten
  • Petőfi Sándor útjain címmel a János Vitéz Látogatóközpontba vittük a diákokat
  • Példakép, melyben Suba Róbert volt a vendég
  • Egyenlőség mindennap mindenhol
  • Tiszta játék, tiszta tér – szemétgyűjtés különböző településeken
  • Tanulságos mese bábelőadás az óvodákban
  • Az óvatos óvodás programsorozatunkat a rendőrség szakemberével, Kúti Erikával karöltve végeztük
  • Tabuk nélkül programsorozatban az iskolákban jártunk
  • Illeszkedő sorozat a gyermekek szüleinek szólt
  • Tűzoltó leszel s katona-pályaválasztási programsorozat az Ungvári Works cégnél
  • ünnepkörhöz kapcsolódó programok
  • „Te is más vagy, te sem vagy más” – interaktív foglalkozás az egyenlőségről Kunhegyesi Feróval
  • Kiút- előadás a drog veszélyeiről

Dr. Kállayné Major Marina tájékoztatása végeztével megköszönte az Intézmények együttműködését, a segítőknek a munkáját a projekt ideje alatt.

Kunhegyesi Ferenc festőművész a fantázia fontosságára hívta fel a figyelmet

A rajzverseny nyerteseinek képét Kunhegyesi Ferenc festőművész méltatta.
Feró kedves szavaira és kérdéseire felélénkültek a gyerekek. A kiskőrösi festőművésznek nagy tehetsége van ahhoz, hogy egyszerű szavakkal olyan önbizalmat adjon, mely által különlegesnek érzi magát az ember.

A nyertesek elégedetten – ajándékkal, oklevéllel és a különlegesség érzésével távoztak a program végén. Kell ennél több?!

 

Kincses Szilvi