2019. március 13-án 15 óra 5 perc körül egy 68 éves kiskőrösi lakos közlekedett egy Fiat Punto személygépjárművel Kiskőrösön, a Martini utcában.

A helyszínelési adatok alapján az Árpád utca kereszteződéséhez érve nem vette figyelembe a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblát, és nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedő Mercedesnek. A Mercedes sofőrje az ütközés elkerülése érdekében autóját jobbra kormányozta, ám az ütközést nem tudta elkerülni, és a két autó összeütközött.

A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – hárman, a két sofőr és a Mercedes utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Kép: olvasói fotó 

DéKá