Megrendezésre került a ballagási ünnepség a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium végzős diákjai számára, május 3-án délután.

-Hirdetés-

A jeles eseményen részt vett: Font Sándor országgyűlési képviselő, Domonyi László polgármester és Pohankovics András alpolgármester úr, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója, Papp Gyula, Antalfi Antal korábbi igazgató úr, valamint a Wattay család képviseletében Zboray Edina és családja.

Ebben az évben 6 osztály, mintegy 130 tanulója számára érkezett el az idő, hogy az érettségi vizsgán bizonyíthassa tudását, és befejezze középfokú tanulmányait.

Az alkalmat, a himnusz eléneklése után Szabó Anna 10.A osztályos tanuló szavalata nyitotta, majd a ballagóktól Hordós Noémi 11.A osztályos tanuló búcsúzott. A 12. évfolyam nevében Krizsán Zsófia 12.A osztályos tanuló mondott beszédet.

A búcsúbeszéd után megtörtént a zászlóátadás. A zászlóra szalagot kötött: Szarvas Boglárka, Pető Martin Kálmán, Németh Sára, Szűcs Dávid, Nagy István és Zoboki Zsuzsanna. 

A zászló átadását követően Szabó Anna énekelte el az Akkor szép az erdő című népdalt, őt követte Franczia László igazgató úr ünnepi beszédével, melynek végén átadták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok számára az őket megillető díjakat. A jó tanulmányi, valamint kiemelkedő sporttevékenységükért jutalmat kapó diákok száma is mutatja az intézmény sikerességét.

A “Jó tanuló – jó sportoló” díjat idén Barna Imre Márk 3/11/2 osztályos tanuló vehette át. A nevelőtestület minden évben a végzősök közül kiválaszt egy tanulót, akit Wattay díjban
részesít. A 2019-es évben Szarvas Boglárka 3/11/3 osztályos szakközépiskolai tanuló lett a Wattay díjas.

A ballagó diákok mellett az iskola egy kollégáját is méltó módon búcsúztatta. Horváth István 43 évvel ezelőtt műszaki tanárként kezdett dolgozni a Wattay jogelődjében, a 621.
számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Példamutató nevelő-oktató munkája elismeréséül 1981-ben a Kiváló Munkáért bronz érdemérmet, 1982-ben Honvédelmi érdemérmet, 1983-ban Aranykoszorús érdemrendet kapott, 1986-ban pedig Miniszteri Dicséretben részesült.

A ballagási ünnepség zárásaként Kelemen Roland 5/13.A osztályos tanuló előadásával meghallgatták a Szózatot.

O.S.