Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész és negyven évvel fiatalabb felesége, Ardey Edina műveiből összeállított tárlat nyílt május 18-án Kiskőrösön a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum termében.

-Hirdetés-

Kispálné dr. Lucza Ilona, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket és háláját fejezte ki a művészházaspárnak, hogy ilyen csodálatos tárlatot állítottak össze.

Ardey Edina, Gyémánt László, Kispálné Dr. Lucza Ilona és Domonyi László

Érdekesség, hogy május 18-án tartják a múzeumok majálisát a fővárosban és ezzel egy időben Kiskőrösön zajlik a Városalapítók napja rendezvénysorozat.

A város és a múzeumok közös ünnepén nem is lehetne méltóbb ajándékot kapni, mint Ardey Edina és a Kossuth-díjas Gyémánt László műveiből rendezett kiállítás. Találkozásunk Petőfi Sándornak köszönhető, ugyanis a művésznő 2017-ben a Petőfi-Arany-Tompa pályázatra küldte el a Nagy Triumvirátus című munkáját. Mindketten eljöttek a megnyitóra és velünk maradtak a Petőfi Szilveszteren is. Most pedig megajándékoztak minket ezzel a csodálatos kiállítással, mellyel a 300 éves évfordulónk záró éves ünnepélyességének színvonalát emelték” mondta köszöntőjében Domonyi László polgármester.

Dr. Feledy Balázs művészeti-író

Dr. Feledy Balázs művészeti iró megnyitó beszédében saját emlékeiből merítve mutatta be a művészházaspár munkásságát, életét.

Gyémánt László: Festészetének fő vonala az 1960-as évektől folyamatosan alkotott dzsesszképek sorozata A festő-grafikus képzőművész életében s művein a zene is tetten érhető annak, akit megszólít e sajátos ábrázolás. Hincz Gyula tanítványa volt, 1970-ben távozott a számára szűk és behatárolt hazából és művészeti életből, osztrák állampolgárságot kapott. Már 1982-ben hazatért, elismert lett, s népszerű, festőiskolája csak a legtehetségesebbeknek elérhető, munkái világszerte megtalálhatók a kiállítótermekben.
Ardey Edina képein kétségtelenül érzékelhető a mester hatása, ám önálló, szuggesztív művész. Érdekes látvány a kiállításon Gyémánt többféle beállításban feleségéről festett több portréja, mellettük az asszony önarcképe, s más, neves nők portréi tőle, a klasszikus festészet modorában.

„Egymást inspiráljuk, együtt utaztunk Amerikába, és az onnan hozott élményekből születik képeink jó része. Edina sikeres portréfestő is, de vannak drámai képei, mint a Saul fia, és persze országos kiállításokon, biennálékon szinte állandóan jelen van. Régen volt, hogy Edina is a tanítványaim egyike volt, ma nagyon büszke vagyok az eredményeire, mintha közöm lenne hozzá. A legtöbbször csak ülök mögötte, és csodálom, ahogy fest. Azt hiszem, hogy boldogok vagyunk egymással. Végül is vitathatatlan, hogy minket ez az iskola hozott össze, és mint kiderült, nagyon megérte nekem, hogy annak idején ingyen tanítottam, mert én kaptam ettől az iskolától a legtöbbet” – így vall kapcsolatukról Gyémánt László.

Az eseményen közreműködtek a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
A Ketten című kiállítás megtekinthető június 25-ig a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum emeleti termében.

Kincses Szilvia