Szomszédvári rangadóra került sor a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság első fordulójában. Az augusztus 11-én lejátszott mérkőzésen szép számú közönség előtt játszották le a Kiskőrösi LC-Kecel FC összecsapást.Kiskőrös LC-Kecel FC 1-3 (1-2)

-Hirdetés-

Kiskőrösi LC: Ámann – Madácsi, Rácz, Mokrickij, Kovács B. (Oláh), Hajnal, Pintyi, Kapus, Petrovics, Vajda (Horváth B.) Salami.
Edző: Miskovicz Bálint

Kecel FC: Eifert – Horváth Á., Vata (Herczeg R.), Krahulecz, Mindszenti, Sendula P. (Ruff), Kovács L. (Bleszák), Bányai, Sendula J., Csanádi, Bajnok.
Edző: Szabó Attila
A találkozó gyászszünettel kezdődött, amely során a 76 éves korában elhunyt kiskőrösi törzsszurkolóról, Kiss Istvánról emlékeztek meg egyperces néma felállással.

A mérkőzést a kiskőrösiek kezdték jobban és egy hazai kapufa jelezte a fölényüket. Egy jobb oldali szabadrúgás után a 16. percben a középre lőtt labdát szép mozdulattal helyezte a kapuba közelről, nagy erővel Rácz Dominik, így a kiskőrösiek jutottak előnyhöz (1-0). Ekkor volt még újabb helyzete a kiskőrösieknek, de nem sikerült a kapuba találniuk.

A 30. percben Bányai Máté lőtt nagy gólt szabadrúgásból, amivel kiegyenlítettek a keceliek (1-1). A gól után sok hiba csúszott a kiskőrösiek játékába és a vendégek a 40. percben büntetőhöz jutottak miután Rácz Dominik buktatta ellenfelét. A tizenegyest Vata Zalán értékesítette úgy, hogy a jobb kapufa éléről vágódott a hálóba a labda (1-2).

A szünet után próbált többet támadni a Kiskőrös, de a hazaiak eladott labdáiból rendre nagyon veszélyes és gyors támadásokat vezetett a keceli gárda. A sors iróniája, hogy éppen egy eladott labda után, a balról középre lőtt beadás Horváth Róbert lábáról csorgott a 79. percben a hazai kapuba (1-3). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, és a kiskőrösi gárda teljesen széteső játékot mutatott.

A találkozó hajrájában Ámann Márk bravúrjainak és a szerencsének köszönhetően nem szenvedett nagyobb különbségű vereséget a kiskőrösi együttes. A 86. percben tovább nehezítette a hazaiak helyzetét, hogy Rácz Dominik reklamálásért megkapta a második sárga lapját is, amiért a kiállítás sorsára jutott és nagy valószínűséggel a következő fordulót ki kell hagynia.

Ifjúsági eredmény:
Kiskőrösi LC-Kecel FC 11-1 (
Gólszerző: Patai-2, Gémesi-3, Nagy Z., Tóth Á., Breznyán, Karf-3, ill. Tamás G.

Miskovicz Bálint – Kiskőrösi LC edzője:
-Az mérkőzés első 20 percében még aránylag jól játszott a csapat, amikor gólt lőttünk voltak helyzeteink és a kapufát is eltaláltuk. Azt kértem a fiúktól, hogy a nagy melegre való tekintettel a sok rövidpasszos játékot erőltessük, ne pazaroljuk el az erőnket, a labda fusson helyettünk. A keceliek szabadrúgásgólja után kicsit meg is zavarodtunk és katasztrófális teljesítményt nyújtottunk. Aki felveszi a kiskőrösi mezt, az nem mehet el addig, hogy ilyen gyalázatos produkciót nyújtson. Az itt edzősködésem alatt ez már nem az első olyan mérkőzés volt, amikor az ellenfél kétgólos előnyre tett szert és szétesett a csapat, melyet követően akár 5-6 gólos vereség is lehetett volna. Nem ezt vártam a csapattól és nem volt semmilyen előjele ennek, hogy ilyen gyenge teljesítményt nyújtunk. Az okok között keresendő, hogy létszámban kevesen vagyunk és nem lehet nagyon belenyúlni a csapatba, valamint néhány játékos ennél fogva biztosnak érzi a helyét a kezdőben. Ez egy közösség, egy csapat és el kell dönteni gyorsan, hogy milyen irányban szeretnénk haladni a továbbiakban. Nem jó logó orral lejönni a pályáról és azt is tudomásul kell venni, hogy senki sem kíváncsi ilyen teljesítményre, hozzáállásra amit most láthattunk. Ki kell emelnem azonban, hogy csak egy mérkőzést veszítettünk el és nem csatát, hiszen a teljes bajnoki szezon még előttünk áll. Javítás lehetősége már azonnal adott lesz, hiszen Kalocsán lépünk pályára Magyar Kupa mérkőzésen, majd szabadnaposak vagyunk a bajnokságban. Van most két hetünk, hogy rendezzük a sorainkat és azt követően Bácsalmáson lépünk majd pályára bajnoki találkozón.

Szabó Attila – Kecel FC edzője:
-Mindenben úgy alakult a mérkőzés, amire számítottam. A fiúknak a találkozó előtt elmondtam, hogy jó lenne az első 20 percet kapott gól nélkül megúszni és utána már bármire jók lehetünk. Sajnos ezt nem sikerült megoldani, de sikerült gyorsan kiegyenlíteni és még az első félidőben megfordítani az eredményt. Számítottam arra, hogy a kiskőrösiek vezetnek, de bíztam benne, hogy fokozatosan átvesszük a játék irányítását. Úgy gondolom, hogy végig mi irányítottuk a játékot és jobbak voltunk. A találkozó végén már a helyzetek alapján sokgólos győzelmet is arathattunk volna, de elszórakoztuk a lehetőségeinket. A gyors támadóinknak köszönhetően múltuk felül ellenfelünket. Minden dicséret megilleti a fiúkat, mert Kiskőrösön nyerni mindig nagy sikernek számít. Nagyon örülök, hogy a Magyar Kupában elért 3-1-es siker után a bajnoki találkozón is egy ilyen arányú győzelemmel debütálhattam a csapat kispadján.

Filus Tibor