5 C
Kiskőrös

Klímastratégia II. Konferencia – Záró Rendezvény

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tegnap tartotta az „Éghajlatváltozásra adott innovatív válaszok Bács-Kiskun megyében” című, KEHOP-1.2.0-15-2016-00014 azonosítószámú projektjének záró rendezvényét Kiskunfélegyházán. A program fő célja az elkészült, szakmai szervezetekkel egyeztetett, társadalmi vitára bocsátott, majd a...

Mesterek és Művészetek kiállítás Kiskunfélegyházán

2017. augusztus 17-én megrendezésre került a Mesterek és Művészetek sorozat kiállítás megnyitója, mely A fa szeretete, megmunkálása régen és ma címet kapta. A rendezvényt megnyitotta: Makai Lászlóné, a Vállalkozók Ipartestületének elnöke, Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere,...

Megkezdődött az Európai Kőfaragó Fesztivál Kiskunfélegyházán

Kiskunfélegyháza sem tétlenkedik ezen a hétvégén, ugyanis itt rendezik meg az idei Európai Kőfaragó Fesztivált, amelyre több, mint 13 országból érkeztek a versenyzők. A magyar nevezők között találjuk Guth Bencét és Ladomérszki Tamást is, akiknek...

Kiskunfélegyházán bárki kőfaragó lehet a hétvégén

A kihalófélben lévő kézműves szakma népszerűsítését is szolgálja a május 19. és 21. között Kiskunfélegyházán zajló Európai Kőfaragó Fesztivál, hiszen a résztvevők a látogatók szeme előtt készítik el alkotásaikat. Másrészt a találkozó új programja,...

Kiskunfélegyházán rendezik meg a 2017-es Európai Kőfaragó Fesztivált

2004 óta idén újra az a megtiszteltetés éri Magyarországot, hogy itt rendezhetik meg a 2017-es Európai Kőfaragó Fesztivált. Kiskunfélegyháza izgatottan készül a rendezvényre és reméli, hogy ennek a városnak a neve is olyan ismertté...

Kiskunfélegyházán is remekeltek a kiskőrösi íjászok

Immáron 33. alkalommal rendezte meg a Turul Koppány Íjászai Hse a régió egyik kedvelt évadnyitó teremversenyét Kiskunfélegyházán. A célok kihelyezése és nehézségi foka rendkívüli koncentrációt követelt mindenkitől, a végén viszont elképesztően magas pontszámok születtek,...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
enyhe eső
5 ° C
5 °
5 °
100%
2.1kmh
90%
sze
3 °
csü
4 °
pén
8 °
szo
9 °
vas
8 °