Hamar megtaláltam Soltvadkerten, az un. „Bugyi-dűlőben” lévő házat. De ha nem tudtam volna, hogy kihez jövök, ki se szálltam volna a kocsiból. Városszéli környék, lakatlannak tűnő házromokkal. Vagy házak ezek? Ahogy elhalad mellettük az autó, mintha mozdulna valami az ablak mögött, vagy a fal mellett. Ezekben laknak. Itt emberek élnek! Egy féléves kislányt, Balázs Ramóna Krisztinát és szüleit látogattam meg.

-Hirdetés-

Mosolyogva fogadnak és bekísérnek, Közben büszkén mutatják, hogy a két kis szoba mellé tavaly óta építenek egy előteret. Amit eddig be tudtak szerezni, abból a téglából, vályogból és gerendákból. A tető még csak nejlonfólia, de már legalább az eső ellen véd. A falak vakolatlanok. Majd egyszer, ha lesz pénz… Bemegyünk a házba. Előttem ülnek a szülők: Balázs János Krisztián (18) és Balázsné Jakab Katrin (16), valamint a kis Ramóna, aki ezen a napon éppen 7 hónapos. Mellettük a nagymama, Farkas Brigitta. Még ő is fiatalabb nálam!

Noha sokat forgok romák között, az első kérdésem meglehetősen naivra sikeredik: kinek az édesanyja a mama? Elmagyarázzák, hogy náluk a fiú nem költözhet az anyóshoz, csak a lány. Hát persze: itt ez a rend — még abból az időből, amikor a legény megszöktette a leányt. És a mama ettől kezdve lányának tekinti a menyét és segíti a fiatalokat. És ahogy beszélgetünk, közben jönnek-mennek az ismerősök: benéznek, szólnak a gyerekhez, megnézik, hogy tényleg itt vagyok-e, aztán tovább is mennek. A beszélgetés három nyelven folyik: a magyar mellett lovári és csurár („vályogos cigány”) nyelven szólnak egymáshoz, de a kisgyermekhez is.

Büszkén mondják, hogy dolgozó emberek: egy helyi szőlősgazda-borász ad nekik rendszeresen munkát, emellett más módon is megtámogatja őket. A kis Rami közben mosolyog mindenkire. Magától értetődő, hogy anyja közben megszoptatja, és utána kézről-kézre jár. Számomra a kislány idősebbnek és fejlettebbnek tűnik a korosztályánál, de aztán mondják is: a cigányok hamarabb érnek! Édesanyja elmondja: az anyatej mellett már mindent kap, amit ők esznek.

Főleg a krumplit kell megszeretnie — magyarázza —, mert az itt sokszor kerül az asztalra. A bébiétel és a bébiital amúgy is drága, nem a mi pénztárcánknak van.

Nálatok jellemző az, hogy sok rokon és barát jön látogatóba. Ők nem hoznak néha finomságokat a picinek?

Rami születésekor volt egy kis családi ünneplés — meséli Krisztián —, aztán amikor Katrin hazajött a kórházból, akkor az asszonyok hozták az ételt neki. Férfiember rajtam kívül 6 hétig nem jöhet be ilyenkor a házba. A másfél hónap letelte után Katrin a csatkai búcsúból hozott szentelt vízzel mosta meg az arcukat, amikor bejöttek. Aztán is fontosak maradt a látogatók, hiszen ha az apa és a nagymama dolgozik valamelyik szőlőben, elkél a segítség.

A sok látogató nem fertőzte meg a picit?

Nem, inkább a rontás veszélyes itt — magyarázza a nagymama. Egész pici korában bárki megverheti szemmel, ha nagyon ránéz, vagy ha megdicsérik. Ezért adtunk rá most is piros ruhát, az véd a rontás ellen.

És mit tesznek akkor, ha szemmel verték?

Egyszer, amikor nagyon nyugtalan volt, felpattintottam a szemét, megnyaltam, hát sós volt. Ez azt jelenti, hogy bizony rajta van a rontás. Köptem háromszor jobbra és háromszor balra, így vettem le. De az is segít, ha szentelt vízzel meghintjük a négy sarkot, vagy esetleg a házat kívülről.

Az apa veszi át a szót:
Sajnos nincs megkeresztelve. Voltunk a katolikus papnál, megkértük, de nem vállalta el, mert nem fizetünk egyházi adót. Miből fizessünk? Valami megoldás kéne, mert így sokszor nyugtalan a Rami.

Búcsúzóul megmutatják Ramóna kiságyát és a pelenkázót a hálószobában. Mindkettőt a védőnő utasítására szerezték be. A dolog szépséghibája, hogy a cigányoknál a kisgyerek az ősi szabály szerint a szülőkkel vagy a nagymamával alszik éjjel. (Ld: légzésfigyelő!) A tisztába tétel pedig hagyományosan az ágyon történik náluk. Így a szép pelenkázón a magnó foglal helyet. Mert a zene fontos!

Ifj. Káposzta Lajos