Október 6-án vasárnap, az Idősek Világnapja alkalmából több mint kettőszázan ünnepeltek az akasztói Faluházban. Turúné Letoha Bernadett, intézményvezető köszöntője után Suhajda Antal polgármester úr és Némethné Nagy Nóra jegyzőasszony mondta el ünnepi gondolatait. Kifejezték tiszteletüket és megbecsülésüket; hiszen nagyon fontos hogy az szépkorúak is érezzék a törődést; hogy fontos részei Akasztó életének.

-Hirdetés-

Külön köszöntötték a falu legidősebbjeit. Pavelek Lászlóné, aki egy hét múlva tölti be 97. életévét és Pál Jánost, aki 96 éves lesz decemberben és az 50 és a 60 éves házassági évfordulót ünneplőket is. A köszöntésből a legifjabb fiú és lány gyermek sem maradhatott ki; Sári Holli és Hrutka Szabolcs.

A meghitt szavakat követően a Sziki Laboda Nótaverseny felfedezettjei következtek. Megható volt látni és hallani a nagypapákat az unokával együtt énekelni, kéz a kézben!

Fellépett: Németh György és unokája Ifj. Németh György, Nagy Sándor és unokája Németh Doroti, Tóth Boglárka, Bengő Antal és unokája Pecznyik Péter.

A dalokat tánc követte. Akasztó Község Önkormányzatának intézményeinek dolgozói fogtak össze és szemetgyönyörködtető néptánc műsorral örvendeztették meg a kedves vendégeket.

A műsor az Idősek Napközi Otthonának nappali ellátásában résztvevő  „lakók” Dalkörének csodálatos nótacsokrával folytatódott.

A záró műsorszám a Vízkereszt Citerazenekar lendületes és felejthetetlen dallamaival záródott. A műsort követően, de még az ebéd előtt kéz a kézben énekelték együtt a Himnuszt. Megható volt látni, hogy több korosztály együttesen énekelt.

A mennyei ebéd megvalósítói Németh György, Németh Gyurika, Pap Imre, Suhajda Simon és Ujvári Gyula voltak. Az ünneplésből az óriási torta sem maradhatott el. Ebéd után a citerazenekar gondoskodott a jó hangulatról, s közös nótázásra, táncra invitálták az ünnepelteket.

A szervezők köszönetüket fejezik ki minden segítő önzetlen munkájáért, a meghívott vendégeknek, hogy elfogadták a meghívást és megjelenésükkel emelték a rendezvény színvonalát.

Külön köszönet és hála illeti a támogatókat, hogy hozzájárultak a rendezvény színvonalas megvalósulásához.

Igazi összefogásnak lehettünk tanúi, ami a legnagyobb ajándékot jelentette a vendégeknek!

T.D.