Megkezdődtek az előkészületek a vasárnapi Petőfi Kulturális Fesztivál rendezvényeire

1804

2017. április 30-án rendezi meg a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület a Petőfi Kulturális Fesztivált, Kiskőrösön a Petőfi téren.

A programok között élőzenés koncerteket, képzőművész találkozót és egy egész gyermekfoglalkoztató utcát látogathat meg az érdeklődő a nemrégen megújult kiskőrösi városközpontban. Az eseményen megjelenik közel ötven 1848-1849-es katonai hagyományőrző is, akik magyar és osztrák korhű katonai egyenruhában tartanak bemutatót a városban.

Újdonság lesz a térségi rendezvények között, a nemzetközi rövidfilm fesztivál is, amely a Petőfi sétány közepén kialakított térkövezett területen felállított filmcsarnokban kerül megrendezésre és több tucat magyar és nemzetközi rövidfilmet mutatnak itt be a közönségnek. Emellett újdonság még, hogy a térség fesztiváljain megszokott élőzenés záró koncertek helyett, ezúttal egy színházi előadással zárul majd a fesztivál, hiszen a kecskeméti Katona József Színház előadásában láthatjuk a János vitéz daljátékot, Szente Vajk rendezésében.

Az irodalmi műsorokat kedvelők a Petőfi Korzó Kávéház teraszán találkozhatnak Varró Dániel és Benő László írókkal a délután folyamán.

A tegnapi napon megkezdődtek a fesztivál helyszíneinek technikai előkészületei is. A színpadok, sátrak felszerelésével, a holnapi napon pedig folytatódik a nagyszabású fesztivál előkészülete.

Az időjárás egyelőre úgy tűnik kegyes lesz a szervezőkhöz és az érdeklődőkhöz egyaránt.

A fesztivállal kapcsolatosan a www.petofifesztival.hu oldalon olvashat további információkat.