fbpx

ÉLETKÉPEK: Interjú Albert Józseffel, aki 48 éve áll a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola szolgálatában

Albert József életének közel 48 éve kötődik a SZÓ-LA-M zeneiskolához, aki utolsó éves főiskolásként került vissza szülővárosába. Nem csak pedagógusként, de igazgatóként is hosszú éveken keresztül tevékenykedett azért, hogy sikerre vigye Kiskőrösön a művészetoktatást....

Bálint Gábor a keletkutató székely nyelvzseni

Az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezésében, „Szentkatolnai Bálint Gábor élete és munkássága” címmel, 2019. március 16-án, Izsákon tartott előadást Hegedűs Zoltán szegedi tanár. Ezúttal az előző előadásához (a Czuczor-Fogarasi életmű bemutatása)...

Többfunkciós kórus Kecelről

Az elmúlt hónapok nyugdíjas összejöveteleinek egyik „sztárfellépője” a keceli mozgáskorlátozott csoport énekkara volt. Fangné Botos Jusztina vezetésével népdalokat és nótákat adnak elő, mégpedig keceli hagyományos viseletben. Ez főleg az asszonyokra vonatkozik, bár a két...

Petőfi Sándor nevét viselő középiskolák országos találkozója Kiskőrösön

Március második hétvégéjén került megrendezésre Kiskőrösön a Petőfi Sándor nevét viselő középiskolák országos találkozója. Városunk már negyedik alkalommal adott otthont ennek a különleges eseménynek. Először a rendezvényt a kiskőrösi gimnázium hozta be a köztudatba,...

Sárfehér Néptáncegyüttes száz táncosa a jubileumi gálaelőadás színpadán

Nagyszabású gálaműsorral lepte meg a közönségét a megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő Sárfehér Néptáncegyüttes, 2019. március 2-án az Izsáki Sportcsarnokban. A műsor kezdetén Mezei István táncos, műsorvezető köszöntötte a megjelenteket és bemutatta az együttes állandó...

Pajzán esti mesék felnőtteknek a ZÖREY-ben

A hagyományos mesemondó alkalmak eltűnésével elveszni látszik - a ma élő magyar ember számára - a mesemondás és a mesehallgatás népművelő hagyománya. Az egyrészt kissé prűd, másrészt túl sok szabadosságot megengedő közbeszéd és a...

Elhunyt Fésűs Éva

2019. február 21-én elhunyt Fésűs Éva. A 92 évesen eltávozott meseíró 1926-ban, Cegléden született. Majd három éves korától gyermekkorát Kiskunhalason töltötte. Mint írta egy visszaemlékezésében ez: "az emberi élet legmeghatározóbb szakasza." A Kossuth utca 17. szám...

4+1 kihagyhatatlan film

A legtöbb film (...) arra emlékeztet, hogy miért is vagyunk itt. Hogy mennyire értékes és veszéllyel teli az életünk. És mennyire szerencsések vagyunk, hogy itt vagyunk egymásnak. Hisz néha jól esik olyan filmeket nézni, melyek...

Kultúrházak éjjel-nappal – Kecel is csatlakozott a rendezvénysorozathoz

Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz a legkedveltebb programmal kapcsolódott a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház 2019. február 15-én. „A Magyar Népművelők Egyesülete által tizenhárom évvel ezelőtt útjára indított eseménysorozat célja, hogy minél többen legyenek részesei...

Új elnök került a Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság élére

Kiskőrös történelmét, nemzetiségi hagyományait, valamint jelenét tekintve számos olyan értékkel rendelkezik, mely települési értéktár és települési értéktár bizottság létrehozását indokolta, még 2014-ben. A bizottság elnöke egészen idáig Aczél István építészmérnök volt, aki 2019. január...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
11.1 ° C
11.1 °
11 °
71%
4.1kmh
0%
csü
21 °
pén
23 °
szo
14 °
vas
14 °
hét
16 °