Panni arcát vidáman csipkedte a hajnali napsugár. A telepen a többiek el sem kezdték nyitogatni a szemüket, már az anyukája tollait csipegette. Édesanyja ásított egyet:

-Hirdetés-

– Miért ébredtél megint ilyen korán?

Például azért, mert a napocska pontosan az én szemembe süt! Látod, keletre néz a fészkünk! – mutatott a horizont szélét sepregető narancssárga derengés felé. – Nem tudtam tovább aludni.

Az anyukája elmosolyodott és szárnyával végigsimított kislánya fején.

– Nagyon éhes vagyok, anya! – nyafogott Panni, miközben nyújtózkodva szárogatta a szárnyait.

– Sejtettem! Mit szeretnél reggelizni?

Például, nutellás kenyeret kakaóval! 

– Nocsak, nocsak! Honnan támadt ilyen képtelen ötleted?

Például onnan, hogy Peti anyukája megengedi, hogy nutellás kenyeret meg chipszet egyenek. Anya, nekik olyan jó! Én is ilyen szuper reggelit akarok!

– És hol talál Peti anyukája ilyesmit?

Például ott! – mutatott a napozóágyak felé a pelikánlány. – Gyere, megmutatom!

Pelikánmama és fiókája óvatosan kimásztak a fészekből. A többiek kicsit mocorogtak, ahogy a helyükre belopódzott a borzongató, hajnali szellő. A tengerparti homok lágyan simogatta úszóhártyás lábukat, apró rákok százai tipegtek a ringatózó hullámok felé. Polli pontosan tudta, hogy kislányának milyen fontos ez a kettesben töltött idő. Be nem állt a csőre a sok kérdéstől.

Illusztráció: Kutyifa Ágnes

Tudni akarta, hogy miért olyan nagyok a pálmafák levelei, miért változik a tenger szintje, mit gondol a mama a rengeteg turistáról és miért kenik be az emberanyukák az embergyerekeket azzal a fehér valamivel. Hamarosan el is érték Petiék fészkét. Polli nem lepődött meg, hogy Peti és az anyukája is ébren voltak és a fövenyen üldögéltek, a kelő napnak fordított szárnyakkal.

– No, hol az a híres nutellás kenyér? – kérdezte Petiéktől.

– Ne is mondd! Ezt nézzétek! – mutatott egy kupac szemétre a másik pelikánmama – Tegnap este csak ezen a partszakaszon ennyi mindent találtunk.

– És megengedtétek Petinek, hogy ebből vacsorázzon? – kérdezte Polli meglepetten.

– Jaj, dehogy, még csak az kellene! – ijedt meg Peti anyukája.

Polli szúrós szemmel nézett a kislányára:

– Szóval, akkor ki evett tegnap nutellás kenyeret?

Például Peti! – mutatott a pelikánfiúra Panni!

– Nem is igaz! – vágott vissza Peti.

– No, elég legyen! Inkább segítsünk összeszedni a megmaradt szemetet, nemsokára újabb emberek jönnek. Nehogy a kisebb fiókáknak valami baja essen. Ki segít nekünk?

Például, mi ketten! – vágták rá a fiatalok. 

A pelikánmamák mosolyogva nézték szorgos kis fiókáikat. Mire az egész napkorong felragyogott a keleti égbolton, újra tiszta volt a partszakasz. 

– Ki lesz, aki a legtöbb halat fogja ma reggel és hamarabb ér a testvéreihez a fészekben? – kérdezte Polli.

Például én! – kiáltott egyszerre Panni és Peti! Egy szempillantás alatt eltűntek a tarajos hullámok felett. A pelikánmamák ráérősen repültek utánuk. Úgy érezték, hogy akik a legbüszkébbek a világon, azok például: ők.

Kutyifa Anikó
Kutyifa Ágnes illusztrációi