Biztosan sok mindenkit foglalkoztatott már a kérdés, hogy vajon külföldön, hogyan ünneplik ezt a mindenki számára csodálatos ünnepet, a Karácsonyt. Természetesen minden ország őriz saját hagyományokat a témát illetően, azonban vannak hasonló vonások, amelyek már itthonról is ismerősek lehetnek.

Nézzük meg, hogy milyen is egy görög karácsony:

Görögországban a karácsony egy 12 napot felölelő, folyamatos ünnep. A december 25-től január 6-ig terjedő időszakot Dodekameronak nevezik, amelyben benne foglaltatik mindhárom ünnep: a karácsony, az újév és a vízkereszt is.

A görögöknél a karácsonyi ünnephez számos legenda, mese és babona kötődik. Úgy tartják például, hogy a Föld mélyén gonosz manók élnek – nevük kalikandzarosz -, akik azzal foglalatoskodnak év közben, hogy a Földet tartó fatörzsét elfűrészeljék. Karácsonykor azonban felhagynak ezzel a bosszantó foglalatossággal, hogy a Földre jöjjenek – az embereket bosszantani. A házakban szörnyű kalamajkát csapnak, törnek-zúznak, és eleszik az emberek elől az ennivalót. Ezért távol kell őket tartani a háztól, és mivel a tűztől nagyon félnek, a házi tűzhelyben a láng soha nem aludhat ki. Vízkeresztkor aztán a pap által megszentelt víz bűvös ereje vissza űzi őket oda, ahonnan jöttek: a Föld gyomrába.

A karácsonyi ünnepkör népszokásai a görögöknél is arra szolgálnak, hogy a következő évre bő termést, egészséget, gazdagságot hozzanak a családoknak. A manók elűzésére szolgáló tűz hamuja varázserővel bír, ezért ebből minden évben a földekre szórnak a bő termés reményében. Ekkor sütik a vaszilopitát is; ez egy kenyérféleség, amibe fémpénzt rejtenek, aki pedig azt megtalálja, szerencsés lesz. A kenyeret szépen fel is díszítik, Krétán például a kenyérhímző asszonyok, akik tésztából cifra rajzokat kanyarítanak a kenyérre.

A képen egy 2017-es görög vaszilopitát láthatunk.

Forrás: femina.hu