esemény betöltése

« Az összes esemény

Ivan & The Parazol bemutatja: The Melonas, a ZÖREY-ben

december 27.21:00

2017. december 27-én, szerdán 21 órától, a külföldi turné után, most az izsáki ZÖREY klubban, után Ivan & The Parazol bemutatja: The Melonas.
Belépő: 1500 Ft

Az Ivan & The Parazol egy 2010-ben alakult budapesti beat, rock zenekar. A ’60-as évekből erősen merítő és elképesztő lazasággal prezentált zenéjük eddig mind a rajongók, mind a kritikusok fejét elcsavarta. Három nagylemezük jelent meg, az első („Mama don’t You Recognize Ivan & The Parazol?” 2012) lemezükön található „Take my hand” című daluk jelentette a zenekar berobbanását, a dal hónapokig szerepelt az MR2 Petőfi Rádió toplistáján.

Második lemezükről („Mode Bizarre” 2014) pedig a „Together” lett a 2014-es Sziget
fesztivál himnusza. A zenekar megjárta többször az amerikai SXSW fesztivált, játszott az
Egyesült Királyságban valamit Hollandiában is. Eddigi pályájuk fontos pontja, hogy
játszhattak a legendás Deep Purple előtt, valamint az Illés zenekar Beatünnep
koncertsorozatának is részt vevői voltak. Harmadik nagylemezüket „The All Right Nows”
címmel egy dupla teltházas koncerttel mutatták be az A38 hajón 2015 decemberében.További információ a Facebook-on! 

Részletek

Dátum:
december 27.
Időpont:
21:00

Helyszín

Izsák