esemény betöltése

« Az összes esemény

  • Ez az event elmúlt.

Keceli tavaszi testébresztő futás

március 17.

Szeretettel invitálunk minden érdeklődőt egy laza keceli, tavasz eleji testmozgásra, futásra. A rendezvény célja, hogy a „téli álom” után egy kicsit mozogjunk, mindenféle eredménykényszer vagy verseny nélkül.
Az eseményen 3 különböző táv közül választhatnak a lelkes sportbarátok:
– 3 km (visszafordítóval)
– 6,2 km (1 teljes kör)
– 12,4 km (2 teljes kör)

A rendezvény ingyenes, de a résztvevőktől szívesen vesszük a süti felajánlásokat a rajtban, melyeket közösen elfogyasztunk a célba érkezés után:-) 
Ásványvíz, szőlőcukor, zsíros kenyér, illetve remélhetőleg sok süti a rajt/célban lesz, akinek pedig további igénye lenne, az a helyszínen, a Motoros Kocsmában természetesen megveheti. 
Minden résztvevő (távtól és időeredménytől függetlenül) díjazásban részesül! 
Időmérés: Akinek számít, az kérjük mérje magának a futását!
Az útvonal jelölve és biztosítva lesz a rendezvény ideje alatt.

Rajt/Cél: Motoros Kocsma Kecel (Viola utca 8)
Tervezett útvonal : Motoros Kocsma – Kecel Játszótér – Rákóczi utca – Pintér Művek – Kecel-Kalocsa vasúti sín – Lovas Büfé – Pintér Művek – Motoros Kocsma

Mivel a futás végén díj is jár a résztvevőknek, valamint, hogy mi szervezők is tudjuk mennyi résztvevőre készüljünk, ezért a részvétel regisztrációhoz kötött, de a választott távot elég lesz majd a rajtban megadnotok. 
Jelentkezés a honlapunkon keresztül az űrlap kitöltésével: https://kofitt.hu/jelentkezes/

Az űrlapnál a név+x fő is elfogadott (Az „autóval utazom” rész, értelemszerűen ennél a programnál nem releváns.)
Várunk minden fiatalt, fiatalabbat és legfiatalabbat egy jó hangulatú délelőttre!
Infó: 0670/387-0522

Részletek

Dátum:
március 17.

Helyszín

Kecel