A Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok alkalmából két kiváló szekszárdi festőművész hozza el alkotásait városunkba, akik mindketten a Tolna Megyei BÁRKA Művészeti Szalon tagjai.

-Hirdetés-

Ismét mester és tanítvány munkáit láthatjuk egy kiállításon belül az Ágnes Galériában. A mester Biszák László pár éve foglalkozik tanítványával, Komjáti Anettel. Anett, aki a Testnevelési Egyetemen végzett, majd kommunikáció szakos bölcsész diplomát is szerzett, Biszák László mellett fejlesztette magas szintre technikai tudását.

Biszák László és az egyik legkedvesebb alkotása, melyen gyerekkori játékainkat festette meg

„Már többször volt alkalmam férfi és női viszonylatban közös kiállítást rendezni az Ágnes Galériában. Mindig úgy éreztem, hogy a női és a férfi erő, tudás, tehetség, érzékenység ilyenkor még intenzívebben tud hatni, egymást nem kioltva, hanem kiegészítve. A két fajta érzelem- és gondolatvilág nem zárja ki egymást, hanem felerősíti. Véleményem szerint a festményeken sokszor nehéz megkülönböztetni a férfi és női szerepekhez kapcsolódó művészi és nemi jelleget. Mégis Anett képein erősen dominál a feminin erő. A nőiesség szívszorítóan sugárzik a munkáiból. Képeiből árad felénk a nők érzékenysége, fizikai gyengédsége, amelyet lelki és szellemi erősségük egészít ki. Érdekes és tanulságos a kétféle látásmódot és technikai felkészültséget érzékeltető festményeket egy zárt térben egymás mellé helyezve megtekinteni. Biszák Lászlónak már volt Kiskőrösön kiállítása egy korábbi Szüreti Napokon, ezért is örülök, hogy a kiskőrösi lakosság láthatja azt, milyen irányban folytatódott munkássága” – írja Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna az Ágnes Galéria közösségi oldalán.

Komjáti Anett

Biszák László a tájképfestészetben és a csendéletkészítésben kimagasló. A festményeiről nem írni és beszélni kell, azokat érdemes megnézni!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak az Ágnes Galéria kiállítására, amely 2019. szeptember 1-jén 16:00-órakor nyílik meg a Petőfi tér 15. szám alatti kiállítóteremben Kiskőrösön.

Műsort ad Nemes Gábor, pécsi gitárvirtuóz, aki a Hangszeres Zenészek Országos Szövetségétől megkapta a 2017- évi „Év felfedezettje” díjat. A Kölyök becenévre hallgató gitárművész díjnyertes dalaival örvendezteti meg a kiskőrösieket és az idelátogatókat. 

Fotók: Kincses Szilvi