Az önkormányzati választásokat követően október 30-án tartotta meg ünnepélyes alakuló ülését Soltszentimre újonnan megválasztott képviselő-testülete. Az eskütételt követően a település vezetői döntöttek a különböző tisztségeket betöltő személyekről.

A soltszentimrei választással kapcsolatban meg kell említeni, hogy minden induló függetlenként vett részt. A polgármester újabb 5 évre Nagy István lett, akinek a munkáját 6 képviselő segíti.

-Hirdetés-

Az alpolgármester a legtöbb szavazatot begyűjtő Dezső Győző lett. A korábbi éveknek megfelelően egyetlen bizottság működik majd, amely az ügyrendi feladatokat látja el: Hajnalné Szőke Marianna – elnök, Gelencsér Mihályné és Sörös József – tag. Az említett személyeken kívül még képviselői mandátumot szerzett Kőhegyiné Seres Anita és Szekeres András Antal.

Az eseményen Nagy István polgármester ismertette programját. A település első embere elmondta, hogy a sikeres település megvalósításának egyik, talán legfontosabb kulcsa a testület, a polgármester és a jegyző kapcsolata. A jó testület nemcsak „ellenőriz és számon kér”, hanem a közösen kialakított tervek megvalósításában támogatja a polgármester és a jegyző munkáját, az elfogadott döntéseket közös akaratként publikálja és aktívan részt vállal a feladatok elvégzésekor.

A következő időszakra tervezett beruházások, fejlesztések szorosan kapcsolódnak a TOP és Magyar Falu program kiírásaihoz:
-település működőképességének megtartása,
-nyertes pályázatok megvalósítása,
-óvodai udvar felújítása,
-mini bölcsőde létrehozása,
-épületenergetikai pályázatok kivitelezése, önkormányzat, iskola óvoda,
-új járdák építése térkő burkolattal,
-buszmegálló, buszöböl, leszállósziget kialakítása,
-közösségi ház belső felújítása,
-a faluközpontban gyalogos átkelőhely létesítése,
-frekventált beépíthető településrészen piactér kialakítása,
-önkormányzati tulajdonú épületek lehetőség szerinti felújítása,
-földes utcáink útalappal történő ellátása.

Kiemelte, hogy nagyon fontos a helybeli munkahelyteremtés lehetőségeinek támogatása, a fiatalok helyben tartása, idősek házi segítségnyújtásának személyi és anyagi feltételeinek felkutatása, valamint a civil szervezetek lehetőségeikhez mért támogatása ugyanolyan fontos feladat, mint az oktatás, egészségügy vagy az egyéb szociális ellátás.
A település vezetése a továbbiakban is kiemelt figyelmet kíván fordítani a már meglévő programokra, mint a farsang, nemzeti ünnepek, falunap, az adventi Betlehem állítás, sportesemények, önszerveződő csoportok találkozói, idősek napja és a szüreti felvonulás megszervezése.

Úgy fogalmazott a polgármester, hogy „egy település vezetőjének sok konfliktust kell felvállalnia, miközben a döntéseket a képviselőtestület hozza. Nem könnyű feladat, komoly vezetői kvalitást igényel. Meggyőződésem az elmúlt 11 évre visszatekintve, hogy a jövőben is képes leszek felelősségteljesen, tisztességgel, becsülettel irányítani a települést, ezáltal még rendezettebbé, élhetőbbé tenni Soltszentimrét.”

Filus Tibor