Nehéz és veszélyes vállalkozás volt eljutni a bajorországi Regensburg vagy Ulm városától a Dunán hajókázva Budáig, majd onnan Bajáig. Ez volt az útvonala azoknak a bajor, sváb, hesseni, frank és ki tudja még, milyen nyelvjárást beszélő német telepeseknek, akik az 1700-as években arra vállalkoztak, hogy benépesítsék az akkor ígéret földjeként feltüntetett Magyar Királyságot. Jobban mondva annak alföldi és déldunántúli területeit, melyek a török idők és a Rákóczi-féle szabadságharc pusztításai után jobbára üresen álltak.

Akik mesélnek

Két családfakutatóval ülök az asztalnál: Katzenbach József Kecskeméten, Pavol Bayer pedig Pozsonyban él. Mindketten soltvadkerti felmenőkkel rendelkeznek. Ez a közös bennük — amúgy már sem a nyelv, sem a vallás, sem a lakóhely nem azonos. Bayer úrnak az írható javára, hogy meglehetősen jól beszéli a német ősök nyelvét, és ezzel együtt kiváló ismerője a Németországban megjelent magyar vonatkozású szakirodalomnak. Mármint ami a családfakutatást illeti. Katzenbach úr pedig a nagy nyomozásairól ismert kutató körökben: nemcsak a felmenők, de az unokatestvérek és a sokadik oldalág is ismert előtte, ha a családfáról van szó. Most néhány olyan kalandról és tragédiáról beszélgetünk, amely az 1700-as évek utazóival sajnos rendszeresen megeshetett.

Ugrás az ismeretlenbe!

Így lehetne jellemezni azt a vállalkozást, melynek során felkerekedett 1-1 német család és az ügynökök hívására a Magyar Királyság elé vette az irányt. Pénzzé tettek odahaza mindent és megindultak a bajorországi gyülekezőhelyek felé. Regensburg és Ulm városa volt az indulás helye: itt összeírták őket, majd amikor elkészült 1-1 Schachtel (azaz dereglye), beleült a pár tucat ember és a Dunát jól-rosszul ismerő navigátor vezetésével megindultak Bécs felé. A Duna nem volt veszélytelen: a 6-8 napos úton gyakoriak voltak a sziklás, örvényes helyek. 1770-ben közel 300 ember fulladt bele egy olyan sziklaszirtnél, melyet később a mondák szerint Mária Terézia parancsára felrobbantottak, hogy legalább itt ne történjék több ilyen baleset.

Bécsbe érkezve újabb összeírás, majd egy kis költségtérítés, állami pénzadomány után tovább lehetett indulni.

Ami ezután következett, ugyancsak nem volt álomutazás. A feljegyzések szerint a dunaparti nádasok ontották a szúnyogokat és a böglyöket, melyek maláriát hordoztak, csípéseikkel pedig sok kellemetlenséget okoztak az utazóknak. Éjszaka nem eveztek, hanem kikötve pihentek a parton. Már amennyire lehetett. A telepes csoportok tavasszal és nyáron érkeztek, a végállomáson pedig szétszedték és épületfának használták a dereglyéket.

A letelepedés után

Ugorjunk egy kicsit az időben és nézzünk bele az első anyakönyvekbe! Katzenbach József megtalálta nevének első viselőjét Vadkerten: Katzenbach Nicolaus, aki született Hartán 1738-ban, meghalt Vadkerten 1797-ben. Két házassága volt: Christ Katharina halála után Binder Barbarát vette nőül, akiktől 16 gyermek született. Közülük 7 érte meg a felnőttkort.

Pavol Bayer ősei ugyancsak Határól kerültek Vadkertre. Ő egy vidám történetet hozott. Illetve akkor inkább talán kínos volt. A hartai anyakönyvi bejegyzés így szól: „November 1759 ist Johann Heinrich Bayer ledigen Standes, Eva Rosina Hachboldin, welche er zu Fall gebracht hat, kopuliert”. Azaz: 1759 novemberében Bayer Henrik, nőtlen, elvette Hachbold Éva Rozinát, akit esetbe hozott. Aki esetleg nem értené: 1759 decemberében megszületett a kis Bayer-gyermek. Így volt boldog a karácsony…

Káposzta Lajos