Sok embernek még mindig fontos a hagyományos, csárdásos-nótázós bál. Közöttük is élen járnak a polgárőrök, akik évente több ilyen rendezvényt szerveznek. Február elején az iskolában rendezték meg farsangi estjüket, melyen mintegy 200 fő volt jelen — a szokásos jó hangulatban.

Bene Zsolt elnök így jellemezte a bált:

Nálunk évek óta a Szamosi Zenekar húzza a talpalávalót. Mi ugyanis hűek maradunk a vadkertiekhez, nem kell nekünk karakószörcsöki zenekar. A vacsoráról a Pálinkás Ízek Háza gondoskodott: raguleves és sültes tálak kerültek az asztalra. Ahogy elnéztem, mindenki jól is lakott… A tánc hamar beindult — ahogy szokott — és a tombola is sikeres volt a fődíj bócsai sonkával. Ezúton is köszönjük a támogatóknak az adományokat.

— Meddig maradt a kemény mag?

Az idősebek elmentek éjjel 1 óra körül. A fiatalabbak hajnali négyig bírták. A végén pedig eljártuk a kisszéktáncot. Ekkor kiderült, hogy páran túlsúlyosak a versenyzők — legalábbis a székek számára. Minden esetre az új év jól indult a polgárőröknek Soltvadkerten!

Káposzta Lajos