III. Egyterűek Országos Találkozóját rendezte meg az elmúlt héten szerdától a soltvadkerti Vadkerti-tó Kempingben az Egyterűek Egyesülete. A rendezvényre továbbra is márka függetlenül az ország minden területéről várták a családokat, és az egyterű autók után érdeklődőket.

Mondovics Lászlóné Beával beszélgettünk a kezdetekről és a találkozóról.

2014 decemberében alakult egy Facebook csoport Egyterűek Egyesülete néven. A csoport tagjai szakmai tanácsokkal, ötletekkel látták el egymást.

2016. július elején egy szűkebb társaság ötlete volt, hogy hozzanak össze egy találkozót. Az ötletet tett követte és augusztus elején, Agárdon megtartották az első találkozót. Itt 8 autó vett részt – 30 jelentkező volt. Részben ezek közül az emberek közül kerültek ki az egyesület alapító tagjai is. Ekkor jött az ötlet a hivatalos egyesület megalapításáról. Hosszas tervezgetés után 2017. február 25-én 11 fő aláírta az alapító okiratot. 2017. május 3-án bejegyezte a bíróság az egyesületet.

2017 tavaszán elkezdték szervezni a második találkozót. A helyszín kiválasztásánál fontos szempontok voltak: strand, bevihető legyen a házikedvenc és autós találkozó révén, az autó is bemehessen a területre. Több hely megkeresése után esett a közös választás a soltvadkerti Kempingre. Mivel a második találkozó az elképzelésüket felül múlva felhőtlen sikert aratott és a kemping is várta vissza őket, így idén is rá esett a választásuk.

A találkozón több mint 50 autó vett részt, megközelítőleg 200 fővel – ebből sokan csak egy napra jöttek. Külföldről is érkeztek autók: Franciaországból, Ausztriából és Németországból. A fő nap 11-e szombat volt. Délelőtt Szabados Dávid gazdaságos üzemeltetés és biztonságtechnikai előadása nagy sikert aratott.

15 órakor kezdődött a felvonulás. Soltvadkert-Kecel-Kiskőrös-Soltvadkert útvonalon 39 autóval, rendőri forgalomirányítás mellett.

A meghirdetett versenyek eredményhirdetésére a felvonulás után került sor.

Kategóriák és nyertesek:

Legidősebb Egyterű:

3. helyezett: Szép Norbert          VW Sharan                 Forgalomba helyezés: 1997.02.17.
2. helyezett: Rácz János            Ford Galaxy                 Forgalomba helyezés: 1996.10.15.
1. helyezett: Orosz Judit             VW Sharan                 Forgalomba helyezés: 1996.07.03.

Legtöbbet futott Egyterű:

3. helyezett: Orosz Judit              VW Sharan                         Km: 330778km
2. helyezett: Rácz János              Ford Galaxy                       Km: 349411km
1. helyezett: Hegedűs Péter         Ford Galaxy                       Km: 357564km

Legszebb Egyterű (Közönség szavazás):

3. helyezett:      Danics István                     VW Sharan
1. helyezett:      Hegedűs Dániel                 VW Sharan
1. helyezett:      Nagy Sándor                      VW Sharan

Szavazategyenlőség miatt két első helyezés lett!

Facebook Tippverseny nyertese: Nagy János.
Nyereménye: egy AUY kódos komplett motor.
Gratulálunk a nyerteseknek!

A rendezőség ezúton is köszönetét szeretné kifejezni fő támogatójának a Pekriq Zrt.-nek – Szolnok – az ajándékokért, Vörösmarty Noénak a nyereményjátékra felajánlott komplett motorért, Szabados Dávidnak az előadásért.

A felvonulásért köszönet a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, Soltvadkerti rendőrőrsnek, Kiskőrösi rendőrkapitányságnak, Soltvadkert és Kiskőrös város Önkormányzatának.

A helyszínért a Vadkert Komszolg Kft.-nek és a Polgárőrségnek

Továbbá köszönet illeti Egyesületük és a Facebook csoport aktív tagjait a rendezvény lebonyolításáért!

-K.Gy.-