Ritkán látható, nagy gólarányú győzelmet aratott a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban a Vadkert FC csapata. A soltvadkertiek a küzdelemsorozat 5. fordulójában hazai környezetben fogadták a szomszédvár Tázlári FC gárdáját és 13 góllal terhelték meg a kapujukat.

Vadkert FC-Tázlári FC 13-1 (5-0)
Vadkert FC: Gerstner (Trapp) – Prucser (Schiszler), Szekér, Marton, Gaál, Holczimmer (Eiler), Kővári (Tamaskó), Balogh A., Tasnádi (Gyuricza J.), Gyuricza Zs., Csernik Zs.
Edző: Holczimmer Tamás.
Tázlári FC: Müller – Szabó I., Faddi, Forgó, László, Braun, Schütz, Kószó, Bálint, Pap, Horváth I. (Haner).
Edző: Haner Olivér.

A mérkőzésre mindössze egyetlen cserejátékossal érkező vendégek nem tudtak komolyabb ellenállást tanúsítani ezen a mérkőzésen a vadkertiekkel szemben. A csapatok között megmutatkozott a tabellán elfoglalt helyezésüknek megfelelő különbség: a Vadkert FC a dobogós helyekért küzd, a Tázlári FC pedig pont nélkül sereghajtó. A hazaiak már a 7. percben megszerezték a vezetést és a szünetre már 5-0-ás előnnyel vonulhattak az öltözőbe Kővári Csaba-2, Csernik Zsolt, Gyuricza Zsolt és Holczimmer Tamás találatainak köszönhetően. A vadkertiek a második félidőben is folytatták a gólgyártást, amikor Gyuricza Zsolt, Holczimmer Tamás, Tamaskó Zoltán-2, Gaál Zoltán, Eiler László, Marton István és Szekér János is a kapuba talált. A vendégek részéről Haner Olivér lőtte a becsületgólt a 60. percben (7-1). A minden csapatrészében jobb vadkerti gárda ilyen arányban is megérdemelten nyert és továbbra is harcban van az érmes helyekért.

Filus Tibor