A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban a Bócsa gárdája a Vadkert FC együttesével játszott a 8. fordulóban. A mérkőzés pályaválasztója ugyan a Bócsa csapata volt, de mégis idegenben szerepeltek, hiszen hazai játéktér hiányában a találkozóikat a soltvadkerti műfüves pályán játszák.
Bócsai BL SE-Vadkert FC 1-5 (0-1)
Bócsai BL SE: Gszelmann – Máté (Péter-Szabó), Kalló (Lukács), Tápai, Putnyik, Vas-Molnár, Vincze, Veiszhab, Somogyi, Nagy D., Kun-Szabó.
Edző: Péter-Szabó Zsolt.
Vadkert FC: Gerstner (Trapp) – Prucser, Kaposvári, Szekér (Windecker), Marton, Holczimmer (Eiler), Kővári, Balogh A. (Gyuricza J.), Gyuricza M. (Varga B.), Gyuricza Zs. (Somogyi), Csernik.
Edző: Holczimmer Tamás.
A szomszédvári rangadó első félidejében kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. A vendégek a 25. percben szerezték meg a vezetést Holczimmer Tamás találatával. A Vadkert FC sok hibával játszott a támadások vezetésekor, így jól tartotta magát a bócsai együttes. A szünet után Kővári Csaba talált be a hálóba a 47. percben (0-2), majd Veiszhab Attila szépített az 51. percben. Ezt követően a vadkertiek kerültek fokozatosan fölénybe és a végére elfáradó bócsaiak ellen Kővári Csaba további két találatával és Gyuricza Zsolt góljával magabiztosan nyertek.

Filus Tibor