A megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Soltvadkerti TE labdarúgó csapata számára nem sok sikerélmény volt az őszi szezonban. A csapat mindössze két mérkőzést tudott megnyerni és egy döntetlent ért el, a többi találkozót a fiúk elbukták. A gárda az utolsó őszi fordulóban hazai pályán fogadta a Kecel FC együttesét, akiktől nagyarányú vereséget szenvedtek el.

Soltvadkerti TE-Kecel FC 0-4 (0-2)

Soltvadkerti TE: Frittmann – Viola (Péczka), Font, Rózsa, Márki, Németh P., Radics, Szalai (Szeg), Frei, Pekker, Simon (Lévai).
Edző: Hatvanyi Edvárd.

Kecel FC: Eifert – Horváth Á., Nagy G. (Herczeg R.), Patai, Nagy E., Sendula P. (Doszpod T.), Bajnok (Papp), Brindza, Sendula J. (Fehér), Herczeg P. (Urlauber), Nébl.
Edző: Kis Péter.

A mérkőzésre igen tartalékosan állt fel a hazai gárda, amelyből sérülés miatt nem állt a csapat rendelkezésére Tóth Árpád, Soproni András, Vargacz Zikó, Burszki Zoárd, Palakovics Balázs, Fejes Vince és 5 sárga lapja miatt 1 mérkőzésre szóló eltiltását töltötte le Szarka Roland. A soltvadkertiek keretében így több ifjúsági korú játékos is szerepelt. A mérkőzés elején a pálya közepén folyt a küzdelem és egyik csapat sem játszott nagy fölényben. Váratlanul jött a keceliek gólja a 13. percben, amikor Brindza Tamás mintegy 35 méterről szánta el magát lövésre és a labda a kapu jobb oldalába vágódott (0-1). A védők hibáját kihasználva a 38. percben Nébl Martin növelte a vendégek előnyét (0-2). A szünet után gyorsan eldőlt a találkozó, amikor egy szép akció végén a 48. percben Nagy Elődnek az üres kapuba kellett gurítania a labdát (0-3). Ezt követően a soltvadkertiek előtt is adódott 5-6 nagy gólszerzési lehetőség, de ebből a sok helyzetből még szépíteni sem tudtak. A végeredményt a 66. percben Patai Balázs találata állította be (0-4). A játék képe alapján nem volt ekkora különbség a két csapat között, azonban a keceliek jó arányban értékesítették a helyzeteiket, a hazaiak pedig nagy hibákat vétettek a góloknál és a sok kínálkozó lehetőséggel nem tudtak élni. Az őszi szezont a soltvadkertiek a 12. helyen zárták 7 ponttal, a keceliek pedig a 4. helyen állnak 24 ponttal.

Filus Tibor