A Soltvadkerti Önkormányzat a Vadkerti-tó területén pályázati forrásból jelentős beruházásokat hajt végre. Ezek egyik eleme, hogy a strand területét egy teljesen új kerítés öleli majd körbe. A munkálatokat már elkezdték, az ezt megelőző időszakról az alábbiakban olvashattok:

-Hirdetés-

A beruházás során felkavarta a kedélyeket, hogy a kemping melletti bejárónál található kabinsor elé egy igen magas fémszerkezetű kerítést helyeztek július 29-én. Az érintett üdülő tulajdonosok nemtetszésüknek adtak hangot a tó és a strand területét látványában sem kedvezően érintő kerítés miatt. A kerítés építés indokai között szerepelt, hogy minden üdülő tulajdonosra ugyanazok a feltételek vonatkozzanak és ne legyenek kivételezettek, akik üdülőjéről szabad bejárás lehet a strand területére.

Az ügyben érintett üdülőtulajdonosok egy része az épületekkel kapcsolatban fejlesztési szándékot jelzett, ezért lett időszerű a kialakult helyzet rendezése.

Tudni kell, hogy a kabin tulajdonsoknak annyi földterület van a nevén, amennyit az épület lefed. A kerítés felállításával úgy is lehet fogalmazni, hogy az érintettek strand területet kaptak privát, szabad használatra, ami az önkormányzat tulajdonában van. Az önkormányzat részéről az lehet hosszútávon egységes és megnyugtató megoldás, ha minden ingatlan tulajdonos kizárólag a pénztáraknál tudna bejönni a strand területére.
Az önkormányzat és a kabin tulajdonosok egyeztetései után az önkormányzat az alábbi közleményt adta ki:
-Soltvadkert Város Önkormányzata és a Vadkerti-tó üdülőterületen a tópartra néző társas üdülők tulajdonosai között a kerítés építés vonatkozásában megállapodás jött létre, melynek eredményeként a kérdés nyugvópontra került. A kompromisszumos megállapodás eredményeként az 1. sz. kabinsor (a felújításra váró) előtt a kerítés változatlan nyomvonalon megmarad, a kerítés magassága pedig a terepszinttől mért 1,2 méter magasságban kerül megépítésre. A 2. sz. kabinsor (tetőtér-beépítéses, felújított épület) előtti részen a kerítés 1 méterrel beljebb kerül a strandterület felé, szintén 1,2 méter magasságban, a két nyomvonal pedig derékszögben találkozik egymással. A 2. sz. kabinsor tulajdonosai nem szeretnék, ha a kerítés mellé ültetett zöldnövény-sor árnyékolná a kilátást, melyet az Önkormányzat tudomásul vett. Az 1. sz. kabinsor tulajdonosai nyírható zöldsövény (tuja) kerítés mellé telepítésével egyetértettek. Soltvadkert Város Önkormányzata megköszöni az egyeztetésben résztvevő ingatlantulajdonosok konstruktív együttműködését!
Soltvadkert Város Önkormányzata
Faludi József – kabin tulajdonos:
-A kabinok előtti kerítést az önkormányzat helyezte ki a Sörfesztivál utáni első napon, július 29-én. A kabin tulajdonosokkal történt közös egyeztetést követően úgy döntöttünk, hogy kérjük a kerítés elbontását az önkormányzattól, mely kérelmet minden kabin tulajdonos aláírta. Az ügyben 8 olyan kabin tulajdonos érintett, akik épületrészének ajtaja a tóra, a strand területére néz. Az épület alatti földterület van már mintegy 40 éve magántulajdonban, a körülötte lévő területek pedig az önkormányzathoz tartoznak. Az önkormányzat szerint a kabinok egy ún. úszó telken vannak, amit körbe ölel a város tulajdonában lévő terület. A kemping felőli résznél is vannak hasonló formában magántulajdonban épületek, kabinok. A kabin tulajdonosok váltottak esetenként „Vadkert kártyát” a strandra, de az idősebbek a tó szolgáltatásait nem vették igénybe, legfeljebb kiültünk az épület elé és néztük a tavat. Az önkormányzat felé javasolt ajánlatunkban az szerepelt, hogy fizetnénk évente 10 ezer forintot vagy akár nagyobb összeget is, hogy ennek fejébe beléphessünk a strand területére. Szeretnénk azt a gyanúsítást elkerülni, hogy a kabin tulajdonosok jogtalanul járnak be a strand területére. Az önkormányzat részéről Lehoczki Ferenc polgármesterrel történt személyes egyeztetés a kialakult helyzet kezelésére. Tudomásul vettük, hogy a most meglévő kerítést lecserélik egy 120 cm magasra. A mi javasoltuk az volt, hogy 80 cm magas legyen, ami már nem zavarja a kilátásunkat a tóra. Azt az elképzelésünket, hogy egy éves díj ellenében járhatnánk be a strand területére szintén nem fogadták el, így a „Vadkert kártya” vagy a napi strandbelépő megvásárlásával tehetjük ezt meg. A megbeszélésen az hangzott el, hogy az önkormányzat tesztelte, és a 120 cm magas kerítés felett megfelelő kilátás nyílik a tóra és a strandra. Több kabin tulajdonossal kimentünk a helyszínre, ahol a 120 cm-es magasságot mi is teszteltük és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a tóra való kilátás nem biztosított. Írtunk egy beadványt, hogy az aláírt megállapodásunkat visszavonjuk, mivel az önkormányzat által megígért tóra való kilátásunk nem biztosított. A beadványt szerettük volna átadni személyesen Lehoczki Ferenc polgármesternek, aki azt nem vette át és annyit mondott, hogy az ilyen okiratokat hivatalos formában, postai úton kell eljuttatni az önkormányzathoz.

Filus Tibor