Két győzelemmel kezdték a tavaszt a vadkerti lányok

615

Nagyszerűen kezdte a tavaszi szezont a megyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE női kézilabda csapata. Az együttes két győzelemmel rajtolt a bajnokság második felében.

A lányok a tavaszi szezont nyitó mérkőzésén Kalocsára látogattak, ahol 22-17-re nyertek. Ezt követően hazai környezetben fogadták az elmúlt hétvégén a kunszentmiklósi Miklós KC gárdáját, aki ellen 30-23-ra (17-9) nyertek: Szűcs I. – Lőrincz 4, Holczimmer 2, Korsós A. 2, Egédi 3, Doszpod 11, Tasnádi. Csere: Szűcs V. (k), Kiss E. 5, Szentpéteri 1, Trsztyinszki, Rózsa, Kotroozó, Papp 1, Nagy N. Edző Takács Bernadett.

A tél folyamán több személyi változás is történt a vadkerti csapatnál. Az együttes edzőjét, Szabó Tamást, azt a Takács Bernadett váltotta, aki a kiskőrösi szakember előtt már irányította a lányokat. A játékosok közül az NB II-es Lajosmizséhez igazolt Torgyik Rita és Ocskó Mariann, valamint Varga Márta is távozott a csapattól. A pótlásukra érkezett a keceli Doszpod Adrienn átlövő, valamint olyan helyi nevelésű fiatalok kerültek a felnőtt keretbe, mint Nagy Nikolett, Papp Réka és Kotroozó Réka.

A lányok kunszentmiklósiak elleni találkozót jól kezdték és már a mérkőzés elején többgólos előnyre tettek szert. Sajnos a találkozó elején Korsós Alexandra bokasérülést szenvedett, amiért le is kellett cserélni és már nem tudta folytatni a játékot. Az új igazolás Doszpod Adrienn játéka kiemelkedett a mezőnyből, aki 11 góllal járult hozzá a győzelemhez, ami mellett még 5 kapufát is lőtt.

A második félidőben, a biztos vezetés tudatában Takács Bernadett edző minden cserejátékosnak lehetőséget adott a pályára lépésre és így is nagyon meggyőző fölénnyel sikerült begyűjteniük a bajnoki két pontot. Ki kell emelni a lelkes soltvadkerti szurkolótábort, akik végig támogatták a pálya széléről a csapatot. A lányok jelenleg a második helyen állnap 20 ponttal a bajnokságban.

A következő fordulóban március 5-én vasárnap 16.00 órai kezdettel a kiskunhalasi KB Autoteam SE otthonában lépnek pályára. Ez lesz a leányok legfontosabb tavaszi mérkőzése, mivel most a tabella élén a kiskunhalasiak állnak 22 ponttal. Azt meg kell jegyezni, hogy a halasiak azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a vadkertieknél és az ősszel Soltvadkerten arattak egygólos győzelmet. A mérkőzés akár a bajnoki címről is dönthet, hiszen évek óta ez a két csapat rivalizál egymással az aranyéremért folyó csatában.

Fotó, szöveg: Filus Tibor