A megyei III. osztályban szereplő Kecel Senior FC gárdája a tavasszal kevésbé jól teljesít. Az együttes az idén lejátszott bajnoki találkozóin még nem tudott nyerni.

A csapat 21. fordulóban hazai pályán fogadta a Csólyospálos gárdáját, akiktől 5-3 (0-3) arányú vereséget szenvedtek: Boldóczki (Tóth T.) – Prucser Zs., Prucser J., Csányi (Falus), Lajkó, Doszpod (Májer), Kovács N. (Juhász L.), Ficsor, Orcsik, Ötvös (Bús), Szabadi (Pongrácz). A mérkőzés első fél órájában kevés helyzet volt a kapuk előtt és a vendégeken nem látszott, hogy a dobogós helyekért küzdenek. A keceliek szervezetten játszottak és úgy tűnt, hogy ezen a napon akár meglepetést is okozhatnak az esélyesebb ellenféllel szemben. Váratlan fordulatot hozott a 34. és a 39. perc, amikor Boldóczki József két nagy hibájából helyzet nélkül jutott előnyhöz a Csólyospálos (0-2). A bekapott két gól döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. A 45. percben egy újabb vendég találattal már 0-3 volt. A szünet után gyorsan szépítettek az 50. percben Ötvös révén a keceliek (1-3), de egy újabb védelmi hibából ismét a vendégek lőttek gólt a 62. percben (1-4). A bekapott gólra Ficsor találatával azonnal válaszoltak a hazaiak a 63. percben (2-4). A mérkőzés hajrájában egy újabb csólyospálosi gólra (2-5) válaszoltak a keceleiek (3-5), de már nem tudták megfordítani az eredményt. A keceliek a kapushibából született első két gól és a védekezésben elkövetett nagy hibák miatt kaptak ki. A csapat tavasszal zsinórban az ötödik vereségét szenvedte el és jelenleg a 7. helyen van 22 ponttal.

Filus Tibor