Az idei évtől új alapokra helyezték Kiskőrösön az utánpótlás labdarúgók képzését. Korábban külön csapatokat indított és edzett az általános iskolai keretek között működő Bem DSE és a Petőfi SZSE, mely játékosai és edzői a jövőben a Kiskőrös LC színeiben szerepelnek.
Jelenleg a városban csak a Kiskőrös LC keretein belül működik több korosztályban utánpótlás nevelő munka. Az U10 és U11-es csapat a kölyök ligában szerepel és Budapestre járnak mérkőzéseket játszani kéthetente, ahol olyan gárdák ellen lépnek pályára, mint az UTE vagy a Ferencváros. El kell mondani, hogy eddig mindkét gárda a lejátszott négy mérkőzését megnyerte. Legutóbb az U11 és U13-as csapatok szerepeltek a kiemelt Bozsik Program mérkőzésein a Kiskőrös Városi Sporttelepen megrendezett mérkőzések során. Az U13-asok fél pályán keresztbe játszanak 8+1, az U11-esek pedig 6+1 fős csapatokkal. Ebben a csoportban szerepel két kecskeméti és két szegedi csapat, bácsalmási és szolnoki gárda, illetve az U11-eseknél egy ceglédi és kalocsai együttes. Ebben a sorozatban a fiatalok kéthetente küzdenek meg egymással és a fordulók alkalmával a résztvevő csapatok biztosítják a hely rotációs rendszerben. A fiatalokról Bárány Mihály edző elmondta, hogy azok, akik nem szerepelnek a kiemelt Bozsik Programban, a járási küzdelmeken vesznek részt, ahol két soltvadkerti, akasztói és keceli együttessel játszanak. A szezon szeptemberben kezdődött és november közepéig tart. A tervek szerint a szabadtéri küzdelmek után a tél során teremtornákon fognak pályára lépni a kiskőrösi fiatalok, mindemellett szeretnének hazai kupákat is rendezni.

Filus Tibor