A szokásokhoz híven idén sem maradhatott el az óévbúcsúztató futás a Vadkerti-tó körül. Az eseményre száznál is többen érkeztek a szervezők legnagyobb örömére. Nordic Walkingosok, kerékpárosok és gyalogtúrázók is megjelentek a rendezvényen. Mielőtt a futók és a többi sportot kedvelők elrajtoltak volna. A szokásoknak megfelelően idén is elismerték azon sportolók teljesítményét -oklevéllel, éremmel és egy üveg borral-, akik idén teljesítettek először valamilyen távot, versenyt.

Gyülekező a büfénél

Elsőként a félmaratont idén először lefutó sportolókat hívták ki a pódiumra, név szerint: Gszelmann Éva, Májer Andrea, Egédi Adrienn, Frittmann Zsanett, Frittman Ivett, Bódi Tamás, Farkas Netti, Sasvári Anna, Kővágó Gergő, Gáspárné Lehoczki Edina, Simonné Schmél Ildikó, Lázár István, Kuncz Péter, Sárosi Marika, Mátyus András és Szabó Csaba.

Majd következtek az első maratonisták: Temerininé Csipak Edina, Péntek Edina, Sinkár Zoltán, Lajos Tímea, Kissné Ország Dóra, Frank Csilla.

Balról-jobbra: Frank Csilla, Lajos Tímea, Kissné Ország Dóra, mögöttük Pszota Attila és Lukács Sándor

Külön kihívták a pódiumra az idén első Ironman versenyét teljesítő kiskőrösi Pszota Attilát. Tudni illik egy hosszú távú triatlon versenyen 3800 métert úszni, majd 180 kilométert letekerni és aztán még egy maratont azaz 42,2 kilométert kell lefutni. Ezt teljesítette júliusban Nagyatádon Attila.

Különdíjban részesítették Börcsök Istvánt, aki a Dél-Koreai tájfutó világbajnokságon a második helyezést érte el.

Lukács Sándor (Luky)

Végül pedig díjazták az év futóját, mely címet idén a bócsai Lukács Sándor érdemelte ki. Luky -ahogyan a legtöbben ismerik- idén számos versenyt teljesített. Márciusban a négy napos Balaton Szuper Maratont, ahol négy nap alatt 195 kilométert teljesített egyéniben a Balaton körül futva. Májusban Darányi Jánossal párban futották körbe a Balatont a hazai legnagyobb ultrafutó versenyen az Ultrabalatonon. Júniusban a Keszthely triatlon fél távját, majd júliusban Klagenfurtban az Ironman versenyt 10 óra 56 perc 45 mp alatt. Augusztusban a Korinthosz elnevezésű futóverseny 81 kilométeres távját teljesítette egyéniben. Szeptemberben az ausztriai Podersdorf Ironman-en újra teljes távot teljesített. Októberben Budapest Spar Maraton 42,2 km, novemberben Siófok félmaraton, majd decemberben és novemberben a Kiskőrösön rendezett félmaratonokon is részt vett. Emellett még belefért egy kis hegymászás Romániában és Marokkóban.

Ezek után ki egy, ki két kört futott a tó körül. Majd a bátrak meg is mártóztak a hideg vízben. Az esemény jó hangulatú baráti beszélgetésekkel, élménybeszámolókkal folytatódott.

B.D.